KezdőlapBulvárBarack Obama bevallotta, hogy „deficitben volt” a feleségével: „Volt 10 év, amikor...

Barack Obama bevallotta, hogy „deficitben volt” a feleségével: „Volt 10 év, amikor nem bírtam”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Barack és Michelle Obama már 33 éve házasok, és mindig is nyíltan beszéltek a kapcsolatukról, a mélypontokról és a jó időszakokról egyaránt.

Barack Obama a Hamilton College-ban tett látogatása során ismét megnyílt a házasságával kapcsolatban, és bevallotta, hogy úgy érezte, nagy hiányt kell pótolnia a feleségével két elnöki mandátuma után.

„Komoly deficitben voltam a feleségemmel” – mondta az egykori elnök. „Szóval megpróbáltam kiásni magam ebből a gödörből azzal, hogy alkalmanként szórakoztató dolgokat csináltunk.”

Obama már korábban, 2023-ban is utalt arra, hogy a hivatalból való távozása óta lényegesen több ideje jutott a házasságára és a családjára. „Biztosan segít, hogy kikerültem a Fehér Házból, és egy kicsit több időt tölthetek vele” – mondta akkor a CBS-nek.

Azt is kifejtette, hogy az elnöki mandátumai az egész családra nagy terhet róttak, és a hivatalban töltött ideje alatt Michelle első számú prioritásai a lányaik, Malia és Sasha voltak.

„Azt hiszem, nem teljesen mértem fel – annak ellenére, hogy elkötelezett apa voltam -, hogy milyen mértékű stresszt és feszültséget jelentett számára a tudat, hogy nem csak engem és őt vizsgálnak, és az, hogy ebben a furcsa környezetben vagyunk, hanem a lányainkat is egy olyan helyzetben neveljük, ami egyszerűen nem volt normális” – magyarázta.



Michelle Obama egy korábbi, CBS-nek adott interjúban szintén őszintén beszélt a házasságukról, és bevallotta, hogy volt egy olyan időszak, amikor a lányaik még kicsik voltak, hogy ki nem állhatta a férjét.

„Az emberek azt hiszik, hogy rosszindulatú vagyok, amikor ezt mondom – de volt 10 év, amikor ki nem állhattam a férjemet. És találjátok ki, mikor történt ez? Amikor a gyerekek kicsik voltak” – mondta, hozzátéve, hogy egy házasságban a valóságban soha nem 50-50 százalékban oszlanak meg a dolgok a felek között, bármilyen jól is hangzik ez.

„Van, hogy én 70 vagyok, ő meg 30. Van, amikor ő 60, 40” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy szerinte a 10 rossz év és a 20 jó év egy 30 éves házasságban jó arány.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet