KezdőlapBulvárBaukó Évát 2 éven át csalta a pasija, míg rájött

Baukó Évát 2 éven át csalta a pasija, míg rájött

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az Instagrammon fakadt ki a ValóVilág egykori játékosa.

Instagram-oldalán hívta fel a nők figyelmét Baukó Éva arra, hogy egykori pasija, akivel két évig élt szerelemben, egész végig becsapta és megcsalta. VV Éva bejegyzése mellé fotót is közölt a csalfa férfiról, akiről elmondta, hogy csak 8 általánosa van, nem tette le az érettségit és most is betanított munkásként dolgozik.

„2 évig voltunk együtt de a héten kiderült, hogy számos lánnyal van együtt párhuzamosan, úgy derült ki, hogy mindegyikkel beszéltem, ledöbbenve és megalázva szembesültem azzal, hogy azokon a napokon amikor VELEM volt és velem sz***lt, ugyanazokon a napokon képes volt más lányokkal is lefeküdni, úgy hogy őket is azzal hitegette, hogy velük jár, de ha ez nem lenne elég, ugyanebben az időben azért arra jó voltam neki, hogy 200 ezer forinttal kipótoljam a telefonját mert neki ilyenekre nem lenne pénze. Eszembe sem jutott, hogy csak aljasul kihasznál, hogy pénzzel lehúzzon.” – írta a dühös celeb közösségi oldalára.

Ha mindez nem lett volna elég, Baukó Éva azt is elárulta, hogy a férfi erőszakosan bánt vele, volt olyan, hogy meg is pofozta őt, ráadásul egy 400 ezres telefonjával is lépett le.

Baukó Éva legutóbb azzal került a címlapokra, hogy az RTL Gyertek át című műsorában elárulta, viszonya volt Talmácsi Gáborral.



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet