A Blikk információi szerint Sebestyén Balázs májusban az I. kerületben lépte túl a megengedett sebességet, amiért le is meszelték. Ebből azonban nem tanult, és a gázpedált egy hónappal később is tövig nyomta, akkor megint készült róla egy „sztárfotó”.

Mindkét esetben tízezer forintos helyszíni bírsággal megúszhatta volna, de mivel nem fizetett, s a bírósággal sem vette fel a kapcsolatot, a napokban elzárásra változtatták büntetését.
Balázs nemrég a Morning Showban tett utalást a büntetésről:
„Kaptam egy papírt, és egy picit megijedtem. Jött egy végzés, és nem tűnik túl megnyugtatónak. Úgy kezdődik, hogy Sebestyén Balázs Ottó elkövetővel szemben közlik, a jogerős határozattal kiszabott 10 000 forintos szabálysértési eljárás után a pénzbírságot átváltoztatják elzárásra. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy ha nem lépek ez ellen, akkor engem elzárnak. Tízezer forintom van szabálysértésként, ami azt jelenti, hogy két napot kellene rács mögött töltenem.”
A napilap információi szerint a húszezres bírságot Balázsnak napi ötezer forintjával kell leülnie, így négy napra kerül a hűvösre.
A műsorvezetőnek az illetékességi jogkör és más tényezők miatt a baracskai börtönbe kell majd bevonulnia, a behívóját is hamarosan postára adják az illetékesek. Arra azonban még mindig van lehetősége a műsorvezetőnek, hogy megússza a börtönéletet, hiszen az ilyen esetekben az utolsó pillanatig be lehet fizetni a büntetést – teszi hozzá a lap.
Forrás: Maszol.ro, Blikk.hu