Vasárnap látott napvilágot a hír, miszerint a Megasztár 2026-os szériájában jelentős újítások várhatók. Egyik cikk szólt a másik után arról, hogy „lecserélték” a mentorgárda két „fideszes” tagját. Tóth Gabi egy közösségi médiában megosztott bejegyzésben tisztázta a dolgot, most pedig Curtis is kifejtette, igazából miért nem zsűrizik az idei Megasztárban.
Vegyes érzelmekkel fogadta a közönség a bejelentést, hogy a népszerű rappert T. Danny váltja le a TV2 tehetségkutatójában. Azonnal beindultak a találgatások, hogy mi történhetett, ezért Curtis elejét vette a pletykáknak, és a Borsnak nyilatkozva tisztázta, szó sincs menesztésről vagy haragról.
„Ez nem egy új döntés volt, hogy nem én leszek. Már év elején megbeszéltük a csatornával, és közösen döntöttünk így. Hálás vagyok, hogy a TV2-höz tartozhatok, és büszke vagyok arra is, amit tavaly elértünk a Megasztárral” – fogalmazott Curtis, aki nem bánja, hogy Telegdy Dani ül a székébe.
A rapper szavaiból az is kivehető, hogy a csatorna döntése a változtatás mellett egy tudatosan felépített stratégia része, ami mögött semmilyen neheztelés vagy konfliktus nem áll. Mi több, ő maga volt az egyik első szakmabeli, aki felfigyelt T. Danny tehetségére, és támogatta őt az énekesi karrierje elején. Közös daluk ma is hatalmas siker: a nézettsége meghaladja a 17 milliót a YouTube-on, ami csúcseredménynek számít a hazai zenepiacon.
„Dani olyan, mint a kisöcsém! Van közös dalunk is, amit imádnak az emberek. Sőt, én hívtam meg először őt, hogy lépjen fel a Budapest Parkban velünk, mikor még a szárnyait bontogatta. Igaz, mostanában nem beszéltünk, de zeneileg és szakmailag is elismerem. Sok sikert kívánok neki és az egész stábnak az idei évadhoz! Én biztos nézni fogom!” – vallotta Curtis a Borsnak a Megasztár új ítészéről.
Bár nem kell zsűriznie, mégsem fog tétlenkedni az újpesti rapper. Így vallott a közeljövőre vonatkozó terveiről: „Készülünk a fesztiválszezonra a zenekarommal, és jönnek az új Curtis-dalok. Sok időt töltök a kisfiammal és a feleségemmel, ami nagyon feltölt és boldoggá tesz” – állítja az énekes a Borsnak adott interjújában.
