Augusztus elején robbant a hír, hogy Curtis és Majka végleg megszakította a közös munkát, miután a rapper nem jelent meg a villányi koncertjükön. Curtis most a Borsnak mondta el, miért döntött úgy, hogy otthagyja Majkáékat.
Két hetes hallgatás után Curtis végre megszólalt és elmondta, miért nem jelent meg a Majkával közösen leegyeztetett villányi koncerten. A rapper úgy érzi, amióta ismét kibékültek Majkával nem teljesültek azok a feltételek, amikben megegyeztek. Mindig másodhegedűsnek érezte magát.
Olvasd el ezt is: Börtön vár a nagymamára, miután két unokája is meghalt, akiket az ő gondjaira bízott a lánya
„Majkával 12 évig dolgoztunk együtt, az első balhénk után három évvel ő hívott vissza, ő keresett meg engem. Természetes, hogy voltak bennem kétségek, nem múlt el nyomtalanul, ami történt, voltak nézeteltéréseink. Jó néhány dologban nem értettünk egyet. Amikor megbeszéltük Petivel, hogy újra összeállunk, lefektettünk néhány szabályt, alapvetéseket, de végül ezek egyike sem teljesült. Aztán amikor hétről hétre azzal szembesülsz, hogy semmi nem valósul meg abból, amit szeretnél, és folyamatosan bántják a lelked, ezt jogosan érzed igazságtalannak. És egyszer csak eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak, és ez gyűlik, egyre csak gyűlik benned…” – fogalmazott a lapnak Curtis, aki leszögezte, 3 éve nem nyúlt már kábítószerhez.
„Második ember voltam hosszú éveken át, úgy érzem, itt volt az ideje annak, hogy szétváljon az utunk. Nem tudtam, és már nem is akartam kezelni ezt a helyzetet, nem volt kivel megbeszélnem, és egyszerűen túlcsordult az a bizonyos pohár. Felhívtam Petit, hogy nem megyek. Ennyi történt, nem több” – szögezte le a a rapper.
Curtis azt is elárulta, hogy lelkileg és fizikailag is belefáradt az egészbe, amikor pedig mélyponton van azt a megoldás választja, hogy inkább eltűnik egy időre.
» A férfi feláldozta a karrierjét, hogy gondoskodjon feleségéről, aki évek óta vegetatív állapotban van
» Szegénységben él a világ egyik legjobb idegsebésze, aki 40 ezer ember életét mentette meg: „Nincs szükségem vagyonra”
» Az édesanyának azt mondták, ne mutogassa a nyilvánosság előtt túl sok bőrrel született fiát, aki azóta felnőtt, és jóképű férfi lett belőle
» A karmikus adósságszám megmutatja, hogy befolyásolja az előző életünk a jelenünket – Szerepel-e a képletedben ez a 4 szám?
„Mostanra jutottam el oda, hogy felismerjem: nem fogom tudni egyedül megoldani a lelki problémáimat. Szeretném újra hangsúlyozni, ez nem a kábítószer. Egyszerűen vannak bennem gyerekkori traumák, sérelmek, feldolgozatlan események, amelyek időnként előjönnek. Mostanában a családomat is sok fájdalom érte a testvérem miatt, szóval ezeket nem tudtam még feldolgozni. Márpedig számomra a család, az édesanyám az első. Így nőttem föl, ezt hoztam magammal. A kisfiamnak is szeretnék példát mutatni, olyan apa lenni, akire mindig, minden helyzetben számíthat” – mondta.