Már javában kezd körvonalazódni a CURTIS – A legismertebb senki című dokumentumfilm, miután a Nemzeti Filmintézet (NFI) 120 millió forintos támogatást hagyott jóvá a produkció megvalósítására. Már a szereplők kiléte is ismert, Majka azonban kimaradt a szereposztásból.
Az NFI hivatalos YouTube-oldalán jelent meg egy kisfilm, amelyből kiderült, a rappert Nagy Márk alakítja, míg Curtis volt felesége, Meszimerisz Krisztina szerepében Ilyés Jenifert, Pintér Tibor párját láthatjuk. Sokan kíváncsiak voltak, hogy a rapper egykori jóbarátja, Majka vajon fog-e szerepelni a filmben. Erre a kérdésre is megszületett a válasz.
„Sajnos, ez a film most már egy kicsit a koncepciójában megváltozott, mivel az egyik főszereplőnk, Majoros Péter nem fog szerepelni abban” – nyilatkozta Eszes-Istenes Viktor, a film vezető producere a Tények Plusznak.
Curtis is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy Majka nemet mondott a produkcióra.
„Ez az ő döntése. Nyilvánvalóan én azt sejtem, hogy félelmei vannak, hogy rossz fényben lenne feltüntetve ebben a filmben, pedig pont hogy nem. Mindenki magából indul ki” – véleményezett a rapper.
