A Fókusz egy olyan meggyötört, ám elszánt apa küzdelmét követi évek óta, akinek volt felesége közös gyermekeiket erőnek erejével külföldre vitte. A stáb vele tartott legutóbb Mongóliába is, hogy a férfi, immáron jogerős ítélettel a kezében végre pontot tegyen az ügy végére.
“Apa, kérlek, gyere minél hamarabb, haza szeretnék menni!” – könyörög egy magyar gyerek magyar édesapjának a Fókusz kamerái előtt a mongol fővárosban.
Abai István soha nem felejti el, mi történt 2007. május 29-én. Volt felesége hat évvel ezelőtt az ő tudta és beleegyezése nélkül külföldre vitte három gyermeküket, és azóta is ott tartja őket. A jogi procedúra öt és fél évig tartott, míg a magyar bíróság végül kimondta: a magyar állampolgárságú gyermekek helye az édesapjuknál van, Budapesten. Úgy tűnt, minden akadály elhárult az elől, hogy hazahozassa gyermekeit, azonban ez mégsem ilyen egyszerű. A mongol hatóság közölte: nem adhatnak kilépő vízumot Szandrának, Istvánnak és Jennifernek addig, amíg a magyar állam hivatalosan nem kéri ki őket.
Pedig a gyerekek az édesapjukkal szeretnének lenni, úgy érzik terrorban élnek. Egyikük a félelemtől remegve beszél erről a Fókusz riporterének, mert korábban fenyítést kapott azért, hogy apjával néhány mondatot váltani mert telefonon. A helyzetet ellehetetleníti, hogy a volt feleség és annak családja nem hajlandó együttműködni, a férfinak is csak perceket engedélyeznek, hogy együtt lehessen – persze csakis külön-külön- a fiával és két lányával. A most 10-15 év közötti három gyermek ráadásul Ulanbator lepusztult negyedében lakik, egy bandák uralta környéken kell élniük.
Hogy meddig, az remélhetőleg már tényleg csak kevésen múlik. Az apa nem adja fel, mert tudja, három gyermeke számít rá.
Forrás: RTL Klub
