Egy minden akadály legyőző nő saját házat épített magának és három gyerekének! Merítsünk erőt a történetéből, hiszen semmi sem lehetetlen.
Amikor Kelley Lewis egyedül maradt három gyerekével, elhatározta, hogy megvalósítja egy rég dédelgetett vágyát, és lurkóinak, és persze magának, fel fog építeni a tóparton egy kis otthont, ahová el tudnak bújni a városi zsúfoltság és rohanás elől.
Az alábbi riportban bemutatják, hogy az asszony miként építette meg a házat, aki nem félt attól sem, hogy deszkavágót, láncfűrészt, csavarhúzót, kalapácsot vegyen a kezébe.
Kelley elvált férjétől, és elhatározta, hogy kézbe veszi saját és három kisgyereke életét és újjáépíti azt. A 29 éves anyukának nem volt könnyű dolga, hiszen miután véget ért a házassága rátört a depresszió és orvosi kezelésre is szüksége volt. Egy nap azonban rájött, hogy ez nem mehet így tovább, és elhatározta, hogy tovább kell lépnie. A kisméretű, de praktikus házikó építése, a riport forgatása idején már két éve megkezdődött, ennyi idő munkáját rögzítette a kamera.
A ház megtervezésétől, burkolásáig, szigeteléséig mindent Kelley végzett, a barátai segítettek egy-egy nagyobb, nehezebb munkálat idején, de a gyerekek is kivették a részüket a házépítésből. Az is értékelendő, hogy a kis lak szinte minden egyes része újrahasznosított faanyagból épült.