Kevés magyar sorozat volt akkora hatással a hazai televíziózásra, mint a Barátok közt. A széria 1998 őszén indult, több mint húsz éven át futott, és 2021-ben búcsúzott el a nézőktől. Addigra a Mátyás király tér lakói szinte családtagokká váltak: együtt örültünk és bosszankodtunk velük, és persze voltak olyan karakterek, akiket egyszerűen lehetetlen volt elfelejteni.
Bár néhány színész továbbra is rendszeresen feltűnik a képernyőn, másokról ma már csak elvétve hallani. Mutatjuk, mi történt azokkal a színészekkel, akik egykor a sorozat meghatározó arcai voltak, de ma már nem feltétlenül élnek a reflektorfényben.
Csomor Csilla
Csomor Csilla Berényi Zsuzsa karakterét alakította hosszú éveken át, mielőtt kilépett a sorozatból. A Barátok közt után visszatért a színpadra, és csak ritkán vállal televíziós szereplést, de nemrég korábbi sorozatbeli kollégája, Deutsch Anita oldalán vállalta, hogy kipróbálja magát az Ázsia Expressz legújabb évadában. A színésznő ugyanakkor egy másik meglepő hobbira is talált: bokszolni kezdett, miután előzőleg már életmódot váltott, és sikerült leadnia 15 kilót.
Csifó Dorina
Csifó Dorina a sorozatban Temesvári Noémi szerepét alakította. Négy év után távozott a szériából, és a karakterét egy másik színésznő vette át. Ezután ő is visszatért a színházhoz, de CS.I.F.O. néven rockzenekart is alapított. 2011 szeptemberében férjhez ment, és 2012-ben született egy kisfia, Vince, de a házassága később tönkrement. Manapság leginkább szinkronszínészként dolgozik, főleg rajzfilmekben, ő volt például Aranyhaj magyar hangja, de nem csak: Alexandra Daddario karaktere is az ő hangján szólal meg magyarul a Fehér Lótusz című sorozatban.
Deutsch Anita és Kinizsi Ottó
Deutsch Anita és Kinizsi Ottó igazi álompárt alkotnak. Szerelmük még a sorozatban való szereplésük idején indult, és azóta is ugyanolyan erős. Bár karaktereik, Szilágyi Andrea és Balassa Imi a sorozatban soha nem alkottak egy párt, a két színész a forgatások alatt gyorsan közelebb került egymáshoz. A kapcsolatuknak a köztük lévő korkülönbség miatt akkor senki nem jósolt nagy jövőt, de ők rácáfoltak a kritikusokra. 2004-ben házasodtak össze és két gyermekük is született. A házaspár nemrég Andalúziában nyaralt, amiről az Instagramon is megosztottak néhány képet.
Kinizsi Ottó már a sorozat utolsó éveiben egyre inkább a kamera mögötti feladatokra koncentrált. Rendezőként és producerként folytatta pályafutását, ő rendezte például a Barátok közt 20. jubileumi adását is.
Váradi Zsolt
Ha van olyan egykori szereplő, aki szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, akkor az Váradi Zsolt.
A Berényi Dani szerepében megismert színész szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Ma testvérével közösen vezet sikeres vállalkozást, és feleségül vette tinikori szerelmét. 2024-ben a rajongók kiszúrhatták őt a Sztárbox egyik adásában, ahogy egykori kollégájának, Németh Kristófnak szurkol közvetlenül a Magdi anyust alakító Fodor Zsóka mellett.
Somorjai Tibor
Somorjai Tibor 1998 és 2001 között alakította Berényi Ákost a népszerű sorozatban, azóta azonban szinte teljesen eltűnt a reflektorfényből. Ennek ellenére továbbra is a szakmában dolgozik, de ma már kizárólag a kamera másik oldalán. Tizenöt éven át erősítette a TV2 csapatát, ahol casting direktorként kezdte pályafutását, később junior producer, majd kreatív producer lett. Olyan műsorokon dolgozott, mint, az Áll az alku, az Összeesküvők, a Hal a tortán, A 40 milliós játszma, illetve Az 50 milliós játszma.
2020-ban a Life TV-hez szerződött, ahol egy évet töltött, ezután pedig szabadúszóként folytatta.
