Schobert Norbi sokaknak a bögyében van, főként a nőket minősítő sértő megjegyzései után. A fitneszgurut azonban azóta sem kímélik, bár az elmúlt években kétszer is stroke-ot kapott. Közel került a halálhoz, a rohamai miatt pedig az agyának egy része károsult. De végül sikerült talpra állnia, és arra törekszik, hogy ismét régi önmaga lehessen. Rubint Réka és a gyerekei mindenben támogatják őt – Schóbert Lara ezért is emelt most hangot az apját „alázó” személyek ellen.
Schobert Norbi élete 2021 nyarán vett váratlan fordulatot, amikor egy vérrög miatt elzáródott egy ér az agyában. A család kutyája, Hacsi talált rá a félig lebénult fitneszedzőre.
Azonnal megműtötték, de a teljes felépülése még várat magára. Bár tudott mozogni, beszélni, és nem maradt vissza semmilyen károsodása, sokáig nem érezte magát százszázalékosnak.
Mai napig is tapasztalja a rohamai negatív következményeit. Mint ahogy az őt érintő bántások és sértegető megjegyzések sem szűnnek meg érkezni a kinézete, a beszéde és a személyisége miatt.
Lánya, Lara eddig bírta. Egy 24 óráig elérhető Instagram–sztoriban olvasott be az apja gyűlölködőinek.
„Szidjátok! Alázzátok! Úgy, hogy emberi életeket ment meg, úgy, hogy sokszor majdnem meghalt! Csoda, hogy él!!! Emberek! Felőlem azzal bántjátok, amivel akarjátok, de az egészségi állapotát ne kritizáljátok, mert hálát adok Istennek, hogy még él édesapám.
Apám engem nem ismert meg a lányaként, amikor sztrókot kapott! Így bántsatok. Nekünk sem könnyű sokszor! Ugyanolyan emberek vagyunk, mint ti! Szeretlek, Apa” – tálalt ki Schóbert Lara a közösségi médiában.