Életmentő műtéten esett át a A Muzsika Tv sztárja, Házibuli Attila.
Tilinger Attilát sokan ismerhetik a Muzsika TV-ből, a 36 éves sztáron nemrég életmentő szívműtétet hajtottak végre.
A mulatós zenésznél egy rosszullét után derült ki, hogy nem működik megfelelően a szíve. Először gyógyszeres kezelést írtak fel neki az orvosok, de sajnos a műtétet nem sikerült elkerülni.
„Tavaly olyan roham jött rám, hogy azonnal a Jahn Ferenc Kórház sürgősségi osztályára vittek. Hamar kiderült, komoly pitvarfibrillációm van. Valóságos halálfélelmem volt. Úgy vert a szívem, hogy majd’ kiugrott, aztán kihagytak a dobbanások, mellkasi nyomást éreztem, légszomjam volt, vállamba hasított a fájdalom, verejtékeztem. Borzalmas érzés, olyan, mintha a következő pillanatban meghalnék” – mondta a Blikknek Tilinger Attila.
„Májusban a Nem kell, hogy várj! című új klipem balatoni forgatása közben megint nagyon rosszul lettem. A felvétel közönség előtt zajlik, nem lehetett leállni. Három órát csináltam így végig, de utána rögtön kórházba kerültem, és annyira rosszak voltak a leleteim, hogy az orvosom azonnal időpontot keresett a műtétre. Ha tovább halogatom, akár halálos sztrókot vagy embóliát kockáztattam volna” – mondta Attila, aki jelenleg otthon lábadozik.