Ellen DeGeneres az Egyesült Királyságba költözött párjával, Portia de Rossival, miután Donald Trump megnyerte az amerikai elnökválasztást, és ezzel ő lett a második olyan elnök, aki két, nem egymást követő ciklusban töltheti be ezt a tisztséget.
Trump győzelmét követően számos híresség beszélt arról, hogy elköltözik az Egyesült Államokból, és úgy tűnik, Ellen azok közé tartozik, akik valóban meg is teszik ezt.
A hírek szerint a komikus és felesége elhagyta a kaliforniai Montecitóban lévő otthonát (ahol Harry herceg és Meghan Markle is élnek), és az angliai Cotswolds régióba költöztek, ahol több híresség, köztük David és Victoria Beckham, Hugh Grant és Kate Moss is él.
Ellen DeGeneres óriási népszerűsége az utóbbi néhány évben valamelyest csökkent, miután felmerült, hogy népszerű showműsora forgatásán állítólag toxikus körülmények uralkodtak. Bár a műsorvezető azt mondta, nem tudott ezekről a dolgokról, az imidzse megszenvedte a botrányt.
A komikus végül 2024-ben bejelentette a visszavonulását, egy utolsó, For Your Approval című standup est után a Netflixen, és maga mögött hagyta a showbusiness világát.
Bár Ellen és párja már a választások előtt megvették cotswoldsi házukat, egy forrás szerint Trump győzelme után már kérdés sem fért hozzá, hogy el akarják hagyni Amerikát, és állítólag soha nem is akarnak visszatérni.