KezdőlapHírekDonald Trump nyerte a 2024-es amerikai választásokat az amerikai média szerint

Donald Trump nyerte a 2024-es amerikai választásokat az amerikai média szerint

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az amerikai sajtó már elkönyvelte Donald Trump nyereségét az elnökválasztáson, bár a hivatalos eredményekre még várni kell.

„Trump másodszor is megnyerte az elnökválasztást, megvalósítva egy valószínűtlen visszatérést” – írta a The Hill. A Fox News szintén borítékolta a republikánus jelölt győzelmét: „Trump legyőzte Kamala Harris alelnököt.”

A szavazatok eddigi állása alapján úgy tűnik, Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke. A 2024-es elnökválasztáson aratott győzelme után másodszor töltheti majd be a pozíciót, miután 2016-ban nem választották újra. Ezzel ugyanakkor ő lesz a második olyan amerikai államfő a történelemben, aki két, nem egymást követő ciklusban töltheti be ezt a tisztséget. Ez elsőként Grover Clevelandnek sikerült 1892-ben.

Donald Trump hosszú listát fogalmazott meg az ígéreteiről – összesen 41 olyan pont van, amelyeket elmondása szerint már az első napján meg fog valósítani a Fehér Házban.

Ezek között szerepel többek között a tömeges deportálások elindítása és az elektromos autókra vonatkozó kedvezmények megszüntetése, valamint annak megtiltása, hogy transznemű nők női kategóriában versenyezhessenek sportrendezvényeken – számolt be róla a The Washington Post.

Jogi szakértők szerint azonban Trump számos ígérete olyan dolgokra vonatkozik, amik nem tartoznak az elnök hatáskörébe, vagy ha mégis, olyan jogi vagy logisztikai kihívásokba ütköznének, amelyek miatt szinte lehetetlen lenne rövid időn belül teljesíteni azokat.



„Sok minden – de nem minden – azok közül a dolgok közül, amit Trump elmondása szerint az első napon meg akar tenni, illegális vagy kivitelezhetetlen lesz” – mondta Steve Vladeck, a Georgetown Egyetem Jogi Központjának alkotmányjogi szakértője a The Washington Postnak.

Tavaly év végén, amikor nyomás alatt megígérte, hogy nem fog visszaélni a hatalmával, ha visszatér a Fehér Házba, Trump azt mondta, nem lesz diktátor, „az első hivatalban napot leszámítva”, és megfogadta, hogy lezárja a déli határt és kiterjeszti az olajkitermelést.

A 78 éves Donald Trump kétség kívül a kortárs amerikai politika egyik legvitatottabb alakja, aki már az első mandátuma alatt hozott döntésekkel is megosztotta a közvéleményt.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet