A Queen legendás frontembere, Freddie Mercury 1991. november 24-én hunyt el, miután elveszítette az AIDS elleni küzdelmet. Az énekes mindössze halála előtt 24 órával tett közzé egy nyilatkozatot, amelyben megerősítette, hogy HIV-pozitív.
Ekkor már néhány éve keringtek pletykák az egészségi állapotáról, és a feltételezések szerint már 1986-ban HIV- és AIDS-tesztet végeztek rajta, miután az egészségi állapota olyan gyorsan megromlott, hogy a Queennek le kellett állítania 1987-es turnéját.
Freddie, születési nevén Farrokh Bulsara, élete utolsó két évében visszahúzódó életet élt fényűző, Garden Lodge nevű villájában a nyugat-londoni Kensingtonban.
Itt készültek róla az utolsó képek is 1991. augusztus 28-án, három hónappal a halála előtt. A fotókat párja, Jim Hutton készítette róla a kertben, és az énekes mosolyogva pózolt a kamerának szeretett macskái társaságában, de mivel aggasztotta a megjelenése, azt kérte Jimtől, hogy ne készítsen róla közeli képeket.
A Queen egyébként idén kiadott egy soha nem hallott dalt, amelyen a néha Freddie Mercury énekel, és amelyet itt lehet meghallgatni.
Jim Hutton így nyilatkozott a fotókkal kapcsolatban: „Freddie azon a nyáron pózolt utoljára a kamerának, az én kamerámnak. A dolog a következőképpen történt: Kint voltam a kertben, és néhány virágot fotóztam, és Freddie felém sétált.
Ráfókuszáltam, és ő egy kicsit hátrébb lépett, mert nem akart közeli képet. Aztán pózolt, miközben készítettem róla pár fotót, és mindegyiken sikerült mosolyognia.
Annyira sápadt és nyúzott volt, hogy tudta, nem néz ki a legjobban, de ez cseppet sem számított; a Freddie-ről készült összes kép közül ezeket szeretem a legjobban.”
A betegség ellen vívott küzdelem során Freddie végig szándékosan kerülte a kamerákat, ahogy azt a Queen másik tagja, Brian May is megerősítette.
„Mindannyian tudtuk, hogy már nincs sok idő hátra” – mondta May a Telegraphnak 2013-ban.
„Freddie azt akarta, hogy az élete a lehető legnormálisabb legyen. Nyilvánvalóan sok fájdalomban és kellemetlenségben volt része.
A sajtó és a kíváncsi emberek üldözték. Csak békét és csendet akart, hogy azt csinálhassa, amit szeretett” – tette hozzá a zenész.
Freddie Mercury idén lett volna 76 éves, egy híres izraeli fotós pedig megmutatta, hogyan nézne ki ma a legendás énekes, ha élne, a fotót itt lehet megnézni!