Olyan változást figyeltek meg a Csendes-óceán egyik legsúlyosabban szennyezett térségében, amelyet korábban nem tudtak megmagyarázni. Hawaii és Kalifornia között az óceán vize az elmúlt húsz évben egyre élénkebb kékes-zöldes árnyalatot mutatott a műholdas mérések szerint. Norvég kutatók most arra jutottak, hogy a jelenség mögött a felhalmozódó mikroműanyagok állhatnak. Ha a feltételezés beigazolódik, a műanyagszennyezést a jövőben akár az űrből is könnyebben nyomon követhetik.
A Csendes-óceán hatalmas szemétszigetéről sokan egy összefüggő, vízen úszó hulladékhalmazt képzelnek el. A valóság ennél jóval összetettebb. A Hawaii és Kalifornia közötti térségben az óceáni áramlatok óriási mennyiségű műanyagot gyűjtenek össze, a régi halászhálóktól és csomagolóanyagoktól kezdve egészen a szabad szemmel alig látható műanyagdarabkákig.
A Nagy csendes-óceáni szemétfolt néven ismert terület mintegy 1,6 millió négyzetkilométert érint. Egy korábbi becslés szerint csaknem 80 ezer tonna műanyaghulladék lehet benne, amelyet a víz mozgása folyamatosan sodor és átrendez.
Most a norvégiai Bergeni Egyetem kutatói arra találtak bizonyítékot, hogy a felhalmozódó apró műanyagdarabkák már az óceán fényvisszaverő tulajdonságait is megváltoztathatják.
A Communications Earth & Environment tudományos folyóiratban 2026. november 5-én megjelent tanulmány 2002 és 2022 közötti műholdas adatokat vizsgált. Az eredmények szerint a szemétfolt térségében a víz egyre több kék és zöld fényt vert vissza, ami ciánkék, vagyis élénk kékeszöld árnyalat felé mutató változásra utal.
A kutatók műanyaghulladékból készítettek mintákat, hogy megértsék a jelenséget
Az óceán színét nemcsak maga a víz határozza meg. Szerepet játszanak benne a mikroszkopikus algák, az oldott szerves anyagok és a vízben lebegő egyéb részecskék is. A kutatók régóta vizsgálják, hogyan befolyásolják ezek az anyagok a fény elnyelését és visszaverődését.
A mikroműanyagok hatásáról viszont eddig jóval kevesebb adat állt rendelkezésre.
Daniel Koestner, a Bergeni Egyetem óceánoptikai kutatója ezért laboratóriumi kísérletekbe kezdett. Műanyaghulladékból apró részecskéket tartalmazó keverékeket készített, majd különböző fényforrásokkal és lézerekkel vizsgálta, miként reagálnak a fényre.
A kísérletek során kiderült, hogy a mikroműanyagok másként szórják és nyelik el a fényt, mint a tengervízben természetesen jelen lévő anyagok. A részecskék viszonylag kevés látható fényt nyelnek el, viszont erősen szórhatják azt, különösen a kék és zöld hullámhossztartományban.
A kutatócsoport ezután számítógépes szimulációkkal vizsgálta meg, milyen körülmények között jelenhet meg ez a hatás műholdas felvételeken.
A 2002 és 2022 közötti adatokban a kék fény visszaverődése egyes területeken mintegy 10 százalékkal, a zöldé pedig 2–4 százalékkal növekedett. Amikor a modellekbe mikroműanyag-részecskéket is beillesztettek, több mint négyszer valószínűbbé vált a megfigyelthez hasonló kékeszöld fényváltozás kialakulása.
Shea Cheatham, a tanulmány vezető szerzője szerint sikerült azonosítaniuk egy olyan jellegzetes fényvisszaverődési mintázatot, amely összefüggésbe hozható a mikroműanyagok jelenlétével.
Még nem bizonyított, hogy kizárólag a műanyagok okozzák a színváltozást
Bár az eredmények figyelemre méltók, a kutatók óvatosságra intenek. A műholdas megfigyelésekből egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a Csendes-óceán színének változásáért közvetlenül és kizárólag a műanyagszennyezés felelős.
Más természetes folyamatok, például a fitoplankton összetételének megváltozása is befolyásolhatják a víz fényvisszaverődését. A vizsgált műholdas adatsorok ráadásul nem minden részletben egyeztek meg.
Független szakértők szerint a kutatás ígéretes bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a mikroműanyagoknak sajátos, műholdakkal is érzékelhető optikai hatásuk lehet, de ez még nem jelenti maguknak a műanyagrészecskéknek a közvetlen kimutatását.
A következő lépés ezért a helyszíni mintavétel lenne. A kutatóknak a szemétfolt térségében kellene megmérniük a víz mikroműanyag-tartalmát, és az eredményeket összevetniük az ugyanakkor készült műholdas megfigyelésekkel.
A módszer igazolása azért lehet fontos, mert a legapróbb műanyagrészecskék mennyiségét ma is rendkívül nehéz pontosan felmérni. Ezek a darabkák bekerülhetnek a tengeri élőlények szervezetébe, majd a táplálékláncon keresztül továbbjuthatnak.
A Bergeni Egyetem kutatóinak következő célja, hogy a Csendes-óceáni szemétfoltnál végzett közvetlen mérésekkel tisztázzák, valóban a mikroműanyagok okozzák-e a műholdakon megfigyelt színváltozást.
