KezdőlapBulvárEltűnt Andy Vajna eredeti végrendelete, Vajna Tímea megörököl mindent

Eltűnt Andy Vajna eredeti végrendelete, Vajna Tímea megörököl mindent

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A HVG tudta meg, hogy valószínűleg Vajna Tímea fogja örökölni Andy Vajna összes vagyonát, miután eltűnt a producer eredeti végrendelete.

„A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az (sic) törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja: 1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére.” – mutat rá a HVG arra a dokumentumokra, amit az elmúlt időszakban adtak le a cégbíróságra, és amelyekben a Vajna-hagyatékról van szó.

A dokumentumból kiderül, hogy bár Andy Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya “nem volt fellelhető”, a hagyatéki tárgyaláson eredeti példány nem került bemutatásra, a felek a hagyatéki tárgyaláson nem rekonstruálták a végrendeletet, ezért azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során figyelembe venni nem tudta.

„A közjegyző a hagyatéki eljárásban elhangzott nyilatkozatok és a rendelkezésre álló iratok alapján a rendelkező részben írtak szerint állapította meg az örökhagyó hagyatéki vagyonát és a hagyatéki tartozásokat. Az örökhagyó hagyatékából az örökhagyó házastársa az őt megillető örökrészre igényt tartott, a hagyaték átadását a törvényes öröklés rendje szerint kérte. A fénymásolatban rendelkezésre álló végrendeletben végrendeleti végrehajtóként kijelölt személy az eljárásban az öröklés rendjét nem vitatta. Az örökhagyó házastársának az örökhagyó hagyatékával szemben házastársi vagyonközösségi igénye nem volt” – írják a dokumentumban.

Hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint). A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva.



A HVG szerint a 123 millió dollárral Vajna Tímea a 31. leggazdagabb magyar lett, megelőzve Orbán Viktor vejét, Tiborcz Istvánt. Végösszeget ugyanakkor akkor lehet mondani, ha kiderül, hogy mekkorák az iratban feltüntetett tartozások.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet