Kajdi Csaba édesanyja, Annamari a fia egyik Instagram-történetében idézte fel, mit mondott, amikor a fia bevallotta neki, hogy meleg. A téma annak kapcsán merült fel, hogy egy édesanya tanácsot kért az influenszertől, hogy viselkedjen, miután a gyereke coming outolt.
Kajdi Csaba Mallorcán járt az édesanyjával, és az Instagramon is részletesen beszámolt az útjukról. Az egyik storyban ugyanakkor beszámolt arról is, hogy megkereste őt egy édesanya, akinek a 13 éves fia nemrég coming outolt, és szeretett volna tanácsot kérni abban, hogy viselkedjen és mit mondjon, ugyanakkor arra is kíváncsi volt, hogy reagált annak idején az ő édesanyja.
Kajdi Csaba erre édesanyja kezébe adta a telefont, hogy válaszoljon ő maga. „Mindjárt megkérdezzük Annamarit, ő mit tanácsol egy anyának, egy szülőnek, mit tehet az elfogadás jegyében, meg hogy úgy egyáltalán hogyan fogadja el a gyereket. Merthogy Annamari már egy tapasztalt nő” – mondta.
„Én először azt mondtam, hogy én vagyok a hibás, mert mindig lányt vártam, Natalie-t… – kezdte Annamari. – Aztán megszületett a fiú, és a doktor úr azt kérdezte: milyen fiúnevet adok ennek a lánynak?”
„Abban az időben azért nem fogadták olyan egyszerűen el… Mire bevallotta, talán olyan tizenhat volt. Mondtam: Figyelj, örömtüzet nem ejtek, de egy biztos, akkor is a fiam vagy, akkor is imádni foglak, akkor is szeretlek. Egy sajnálatos dolog van az egészben, hogy nem lesz gyereked, ez az egy, amit sajnálok” – folytatta, végül pedig ezt üzente a tanácsot kérő édesanyának: „De figyelj, a legkedvesebbek, az anyjukat a leginkább szeretők a meleg fiúk! Ennyit tudok mondani…”
Kajdi Csaba ehhez annyit tett hozzá, hogy 19 éves volt, amikor coming outolt, és hogy hálás érte, amiért ilyen elfogadó édesanyja van.