Bálint Antónia és Fekete Pákó heves szóváltásba keveredett a Farm VIP műsorában, és Pákó egy ponton már azzal fenyegette az egykori szépségkirálynőt, hogy megveri. A konfliktus után a Sárga csapat végül egyöntetűen Bálint Antóniát küldte párbajozni, aki Pákót választotta ellenfelének, de végül alulmaradt a megmérettetésben, így neki kellett távoznia a versenyből.
Bálint Antónia kiesése után nyilatkozott a kialakult helyzetről, elmondta, hogy nagyon meglepte őt Pákó viselkedése, és igazságtalannak érezte azt, ahogy vele beszélt.
A Bors Fekete Pákót is megkérdezte a történtekről, és a nigériai származású zenész elismerte, hogy valóban elfajultak a dolgok, és megbánta, hogy olyan durván fogalmazott. Ugyanakkor azzal érvelt, hogy mindez annak tudható be, hogy még mindig nehézkesen beszél magyarul.
„Nagyon rossz volt látni, hogy elvesztettem a fejem. Elmondani sem tudom, hogy mennyire sajnálom, és szeretnék itt is bocsánatot kérni Bálint Antóniától. Mentségem nincs, csak azt tudom elmesélni, hogy én hogyan éltem meg az egészet” – mondta.
„Szeretném még elmondani, hogy mivel küzdök a magyar nyelvvel, ami egyszerűen nem áll a számra, ezért nem tudok úgy veszekedni, ahogy illene. Nem is tudok és nem is szeretek káromkodni. Azt a néhány bántó szót, amit ismerek, dühömben mind elmondtam Antóniának. Dehogy akartam én őt megverni!” – tette hozzá Pákó.
A vita egyébként egy reggeli készítés közben robbant ki, amikor Pákó megkérte egy másik csapattársát, Horváth Grétat, hogy vigyen oda neki egy fakanalat, mivel azonban ő éppen valami mással volt elfoglalva, Bálint Antónia odaszólt Pákónak, hogy ő is el tudja venni a fakanalat. Ezen a zenész nagyon megsértődött, és káromkodva szidalmazta Bálint Antóniát, még azzal is megvádolta, hogy rasszista.