Egyre keményebb eszközökkel próbálnak egérutat nyerni a Most Wanted – A hajsza menekülő hírességei. Pumped Gabo és Kiss Laci a második forgatási nap végén már a lakosság segítségével szabotálná Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapatát: Pumped Gabo 100 ezer forintot ígért annak, aki teljesen leereszti Balázsék buszának egyik kerekét, és erről videót is küld neki. Közben az elsőként elfogott Gáspár Laci és Valkusz Milán is új esélyt kapott: Majka közbelépésének köszönhetően még visszatérhetnek a játékba.
Augusztus 12-én kezdődött a Most Wanted – A hajsza második évadának forgatása, amelyben 24 híresség próbál elmenekülni a Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci alkotta nyomozócsapat elől.
Balázsék az első napon lendületesen kezdtek, rögtön három celebpárost is sikerült elfogniuk. A második nap azonban már jóval nehezebben alakult számukra: mindössze egy párost kaptak el, miközben a menekülők egyre több segítséget kaptak az ország különböző pontjain élőktől.
Pumped Gabo és Kiss Laci is megúszta a csütörtöki hajszát, a nap végén pedig különleges felhívással fordultak azokhoz, akik szeretnék segíteni őket.
Pumped Gabo 100 ezer forintot ajánlott a szabotázsért
Pumped Gabo először megköszönte mindazok támogatását, akik információkkal vagy más módon segítették a menekülő párost, majd még egy lépéssel tovább ment: pénzjutalmat ajánlott fel annak, aki leereszti az üldözők járművének kerekét.
„Köszönjük szépen a mai segítséget is! Rengeteg csodálatos emberrel találkozunk országszerte, elképesztő az a mennyiségű idő és energia, amit beletesztek abba, hogy ne kapjanak el minket Balázsék. Nagyon jól éreztük magunkat, annyira nem fáradtunk el, azon gondolkozunk, hogy lemegyünk még kondiba, meg elmegyünk egyet bulizni is, aztán holnap lefutjuk a félmaratont, mert Balázsék annyira el vannak fáradva, hogy még arra is lenne időnk (…) Küldjétek, hogy hol vannak Balázsék, és ha valaki ma este leereszti a kereküket, annak utalok át holnap százezret. Küldjetek videót, hogy nem csak beszisszentitek a szelepet, hanem full le van eresztve a kerék, akkor küldöm a pénzt gyerekek, sziasztok!” – mondta Pumped Gabo.
Sebestyén Balázsék szerint az egész ország ellenük dolgozik
A nyomozócsapat eközben arról számolt be, mennyivel nehezebb dolguk van, mint az előző évadban. Sebestyén Balázs szerint nemcsak a menekülők készültek fel jobban, hanem segítőik is komolyan megnehezítik az üldözők dolgát.
„Hát, az van, fiúk, lányok, hogy megint egy nagyon kemény napon vagyunk túl, az eddigi legkeményebb napon. El kell mondanunk, hogy a tavalyi évad is nagyon durva volt, de ez a csapat durva, és sokkal keményebb ellenfeleink vannak, mint tavaly. Jocika is nagyon megviselt, nagyon ki van merülve, brutál! Tanultak a múlt évi hibákból, nagyon kemény a brigád, és iszonyat kemény segítők vannak, átmennek tűzön-vízen, bokron-árkon, úgyhogy nem ez volt a legsikeresebb napunk, de nem adjuk föl” – mondta Sebestyén Balázs.
Majka közbelépett, Gáspár Laci és Valkusz Milán visszatérhet
Közben az első napon elfogott Gáspár Laci és Valkusz Milán története is váratlan fordulatot vett. A páros volt az első, amelyet Balázsék sikeresen levadásztak, ám Majka később a Sziget Fesztiválon árulta el, hogy közbeavatkozott.
„Elindult a Most Wanted, ez a két jómadár meg annyira balf*sz volt, hogy már az első nap elkapták őket. Viszont én segítettem, mert elloptam Balázséknak a kocsiját, és megmenekítettem ezt a két állatot. Viszont nem csinálhatom meg velük, hogy csak úgy elengedem őket, ezt a két madarat ki fogom kötözni valahova, nem lesz egyszerű, ígérem, jó?” – mondta Majka csütörtök esti koncertjén.
Nem sokkal később kiderült, hogy Gáspár Lacit és Valkusz Milánt valóban megbilincselve hagyták a Szigeten. A két versenyző kapott egy lehetőséget arra, hogy visszakerüljön a játékba, csakhogy ehhez szökevénytársaik segítségére van szükségük.
„Az a helyzet, hogy Valkusz Milán és Gáspár Laci itt vannak a Szigeten, és valahova ki vannak bilincselve. Csak annyi kell, hogy odamenjen hozzájuk valaki, egy pár, hogy leszedje őket a bilincsről, és akkor visszatérhetnek a játékba. Éljen a betyárbecsület, mentsétek meg őket, vesszenek Balázsék!” – ismertette a szabályokat Majka.
A két énekes ezután maga is segítséget kért a többi menekülőtől:
„Gyerekek, gyertek ide légy szíves segíteni, itt rohadunk a Szigeten. Fogjunk össze Balázsék ellen, siessetek!” – mondták egy rövid videóban.
