31 éve annak, hogy a Queen legendás énekese, Freddie Mercury elhunyt. Az utolsó videó, amit a halála előtt hat hónappal forgatott az együttes tagjaival, a „These Are The Days of Our Lives” című dal videóklipje volt. Tudta, hogy ez lesz az utolsó videója, és ezzel az üzenettel búcsúzott a rajongóitól: „Még mindig szeretlek.”
A videó utolsó képkockáin az látható, amint a sovány, beesett arcú Mercury az ég felé fordítja az arcát, miközben énekel. Ezután egy pillanatra maga elé néz, majd egyenesen a kamerába pillant, és elsuttogja a dal utolsó sorát. Brian May, az együttes másik ikonikus tagja szerint ez valójában egyfajta búcsú volt a rajongóktól.
Freddie Mercury 45 éves korában hunyt el, 1991. november 24-én, miután 1987-ben AIDS-et diagnosztizáltak nála. Az énekes sokáig titkolta a betegségét, és csak közeli barátainak és családtagjainak beszélt róla. Lassanként felhagyott a turnékkal és a nyilvános szereplésekkel. Utoljára 1990-ben mutatkozott nyilvánosan a BRIT Awards díjátadóján. A Mercuryról készült utolsó fotót nemrég osztotta meg volt szerelme, itt lehet megnézni.
Az együttes tagjai ugyan sokáig nem tudták pontosan, milyen betegségben szenved, de azt egyértelműen látták, hogy fájdalmai vannak. Brian May 2017-ben a következőképpen nyilatkozott: „A probléma valójában a lábával volt, amiből tragikus módon nagyon kevés maradt meg. Egyszer megmutatta nekünk vacsora közben. Aztán azt mondta: Sajnálom, hogy felzaklattalak azzal, hogy megmutattam. Erre én azt feleltem: Nem vagyok zaklatott Freddie, csak az keserít el, hogy el kell viselned ezt a szörnyű fájdalmat.”
Körülbelül 24 órával a halála előtt, 1991. november 22-én azonban Mercury úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza betegségét.
„Mivel az elmúlt két évben annyiféle találgatást olvastam a lapokban, szeretném bejelenteni, hogy a vizsgálatok HIV-pozitívnak mutattak és AIDS-ben szenvedek. Úgy tartottam helyesnek, hogy nem hozom nyilvánosságra a dolgot, azok érdekében, akik a környezetemben élnek. De eljött az idő, hogy barátaim és rajongóim megtudják az igazat, és remélem, mindenki csatlakozik hozzám, orvosaimhoz és mindazokhoz, akik szerte a világon küzdenek ez ellen a szörnyű kór ellen” – állt az énekes közleményében.
Utolsó napjait a betegség elleni küzdelemmel töltötte otthonában, közeli barátai körében. Főleg Freddie élettársa, Jim Hutton, volt barátnője, Mary Austin és néhány más barátja, Joe Fanelli, Peter Freestone és Dave Clarke voltak állandóan mellette, ők folyamatosan váltották egymást, hogy az énekes soha ne legyen egyedül.
Mercury így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Nem akarok teher lenni senki másnak. Szeretném úgy érezni, hogy senkinek nem voltam terhére, mielőtt elmegyek.”
Peter Freestone azt mondta, soha nem látta még olyan nyugodtnak Mercuryt, mint azután, hogy nyilvánosságra hozta a betegségét. „Mert napvilágra került a titok. Már nem volt, mit titkolni, vagy amiért aggódni. Így felkészülhetett. Hatalmas megkönnyebbülés volt a számára, hogy mindezt kiadhatta magából” – mondta Freestone.
„Tizenkét óránként váltottuk egymást. Leültem az ágya szélére, és fogtam a kezét, hogy legyen mellette valaki, ha felébred. Könnyed beszélgetéseket folytattunk, vagy pletykáltunk a barátainkról. Utoljára november 22-én, pénteken este láttam” – tette hozzá.
Mercury egész életében azzal viccelődött, hogy soha nem fog megöregedni. „Teljes életet éltem, és ha holnap meghalok, egyáltalán nem bánom. Éltem. Tényleg mindent megtettem, amit akartam” – mondta a legendás énekes.
Egy izraeli fotóművész a mesterséges intelligencia segítségével alkotta meg Freddie Mercury idős fotóját, így néznek ki az énekes napjainkban.