Pataky Attila halottlátó közvetítésével vette fel a kapcsolatot elhunyt édesanyjával. A rockénekes július elején veszítette el a 91 éves Vali nénit. Nem csak édesanyja, a zenész is sokat szenvedett, míg végre el tudta engedni édesanyját.
Vali néni 3 hete nincs Attilával, az énekes először mesélt kamerák előtt édesanyja haláláról. Attila édesanyjának először az emlékezete kezdett romlani, majd elesett, combnyaktöréssel kórházba került, megműtötték.
„Nagyon rossz állapotba került, tolókocsiba. Ami ellen ő mindig ágált, azt mondta ha eljön ez az idő, fiam én megyek.” – mondta Attila.
25 nappal ezelőtt, a 91 születésnapjára Vali néni jobban lett. Kért fél pohár bort és dalra fakadt. Sok szenvedés után jött el anyukája számára az utolsó nap. Attila épp egy erdélyi fellépésre indult, repülő várta.
Az énekes egy halottlátó segítségével fel tudta venni édesanyjával a kapcsolatot.
„Boldog vagyok, hogy tudtam vele kommunikálni. Tudtam azt, hogy a nővére mellette volt, akit imádott.” – tette hozzá a EDDA frontembere.
