Rhiannon Mills királyi tudósító szerint Harry herceg már azelőtt is szívesen maga mögött hagyta volna a királyi család életét, és elköltözött volna, mielőtt megismerte volna Meghan Markle-t, akit sokan azzal vádolnak, hogy ő szakította el Harryt a családjától.
A 40 éves sussexi herceg 2016 júliusában ismerkedett meg mostani feleségével, és két évvel később házasodtak össze, majd 2020-ban eltávolodtak a királyi családtól, az Egyesült Államokba költöztek, és Kaliforniában telepedtek le – írja a Mirror.co.uk.
De Mills szerint Harry herceg már egy 2015-ös beszélgetés során is megemlítette, hogy szívesen elköltözne. A beszélgetésre egy 2015-ös új-zélandi utazás során került sor, nem sokkal Vilmos herceg és Katalin hercegné második gyerekének, Sarolta hercegnőnek a megszületése után.
Ez az időszak rendkívül mozgalmas volt a királyi család életében, és Harry éppen akkor jelentette be a második Invictus Games nevű sportesemény megszervezését.
Mills felidézte a beszélgetést, amit akkor a herceggel folytatott. „Azt kérdeztem tőle: gondolt-e már arra, hogy elköltözzön? Erre ő azt válaszolta: Igen, nagyon szeretnék elköltözni. De nem tehetem, mert támogatnom kell a királynőt.”
Mills azt mondta, ez a részlet „megragadt benne”, különösen, mivel a beszélgetés nem kamerák előtt történt, egyszerűen csak egy őszinte párbeszéd volt.
„Szóval amikor bárki azt mondja nekem, hogy Meghan hibája volt, hogy elköltöztek, mindig ez a beszélgetés jut eszembe, mert ez mindig is benne volt – ez a potenciál, hogy ugorjon” – magyarázta.
„Azt hiszem, Meghan jött és azt mondta: Fogd meg a kezemet, és ugorjunk együtt” – tette hozzá.
Azt is megkérdezte Harrytől, szeretne-e gyerekeket, mire a herceg állítólag azt válaszolta: „Szeretnék most azonnal gyereket, de van egy folyamat, amin végig kell menni.” Ezt Mills úgy magyarázta, hogy egy olyan társra vágyott, aki támogatni tudja.