Az angliai származású LX Xander, aki körülbelül 4-5 éve a kaliforniai Los Angelesben él, azt mondja, a monogámia nem neki való, és jelenleg hat barátnője van, de nyitott lenne akár több kapcsolatra is, és már meg is ismerkedett egy potenciális hetedik barátnő jelölttel, akit bemutatott két aktuális barátnőjének.
„A poliamoria nem igazán volt tudatos döntés számomra. Egyszerűen csak rájöttem, hogy a hagyományos monogámia nem igazán működik a számomra” – mondja a zenei producerként dolgozó férfi. Bár a barátnőinek nincs kifogásuk az életmódja ellen, LX sok kritikát kap, és azt mondja, különösen a férfiak részéről.
„Határozottan elég sok ítéletet kapok. Ennek 90%-a a férfiaktól származik. Azt hiszem, egyes férfiak számára az életmódom eléggé nagy csapás az egójukra nézve” – magyarázta.
LX ugyanakkor azt mondja, az emberek túl könnyen ítélkeznek, és azt hiszik, egyszerűen csak játszadozik a nőkkel, vagy nem tiszteli őket, pedig ez nem így van.
„Azt hiszem, az emberek nem értik, hogy valójában eléggé gyengéd és melegszívű vagyok. Tényleg valódi, tartalmas kapcsolataim vannak az emberekkel.”
Azt is elmagyarázta, hogy általában nem tölt időt egyszerre több mint két vagy három barátnőjével, mert így nem tudnának figyelni egymásra, és egyszerűen csak túl bonyolult lenne a helyzet.

Barátnői közül ketten, Nia és Avery nemrég eltöltöttek vele egy napot közösen, és megismerték Danit, a lehetséges hetedik barátnőjelöltet is.
Dani azt mondja, semmi problémája nincs azzal, hogy LX-nek több barátnője is van, mindaddig, amíg ez mindenki számára megfelel, de volt néhány kérdése, amit szeretett volna feltenni nekik.
Többek között arra volt kíváncsi, LX elfogadná-e, ha a barátnői más férfiakkal is kapcsolatban lennének, mire a férfi azt válaszolta: „Mindenki azt tehet, amit csak szeretne. Nem szeretek elvárásokat támasztani senkivel szemben. Azt hiszem, az emberek maguk választják meg a saját elkötelezettségük és részvételük szintjét, és aztán mindannyian megpróbálunk navigálni ebben a helyzetben.”
Úgy tűnt Danit meggyőzte a válasz legalábbis értékelte LX nyíltságát és őszinteségét.
Ezenkívül arra is kíváncsi volt, féltékenyek-e egymásra a barátnői, amire Avery azt válaszolta, hogy igyekszik külön kezelni LX másokkal való kapcsolatát, mint olyasvalamit, amihez neki nincs köze, de ez nem jelenti azt, hogy néha nem fordul elő féltékenykedés. LX szerint a barátnői nagyon jól kijönnek egymással, és mind közel állnak egymáshoz.
LX azt mondja, a közeljövőben szeretne a karrierjére összpontosítani, de közben nem akar lemondani jelenlegi életmódjáról sem.
