Most már kijelenthetjük: teljes kudarcot vallott a Házasság első látásra második kísérlete. A reality-műsor második évadában a hatból csak két pár döntött úgy, hogy folytatja a házasságot. Mára viszont – Szabi és Judit után – Reni és Peti (Brumi) is felvállalta a válást. Voltak köztük különbségek, amelyek még a műsor alatt is többször veszekedésbe torkolltak. És az idő múlásával ezek egyre nyilvánvalóbb akadályokká váltak.
Peti a közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést, amire a média azonnal felkapta a fejét: „Egy időszak lezárult!!! Úgy hozta a sors, hogy a közös utunk a végéhez ért, és külön folytatjuk. Ezt a döntést Én hoztam meg. Úgy gondolom, annyira mások vagyunk, mint a Tűz és a Víz! A kapcsolatunkat nagy áldozatok árán lehetett volna működtetni és ebbe már nem akartam bele menni. Szép volt, jó volt… Mindenkinek jobb lesz KÜLÖN!” – fogalmazott a fegyveres őr.
Reni a Tények Plusz-ban szólalt meg a szakításukkal kapcsolatban. A pultos-influenszer azt állította, a műsor befejezése után valóban beleálltak Brumival a közös életükbe, ami működött is, de rövid ideig. Szerinte a reality-műsor másik szereplője, Orsi miatt ment gallyra a házasságuk. „Én azt mondanám, hogy Orsi tehet erről, de nem tud oda homokszem kerülni, ahol nincsen rés” – véli Reni.
Hozzátette: „Azt azért tudni kell, hogy a kísérlet és a forgatás alatt Peti többször elmondta, hogy külsőre Orsi az, aki az esete lenne, hiszen szőke hajú, ő az a karakterű lány, akit ő jobban el tudna maga mellett képzelni”.
Az is kiderült, Peti és Orsi végig beszélgettek egymással, Reni háta mögött, holott a pultos külön megkérte a férjét, szakítsa meg Orsival a kapcsolatot. Ráadásul a műsor alatt a két lány között is szoros barátság alakult ki.
„Az utána lévő reakciójuk volt számomra a legnagyobb meglepetés. Amellett, hogy nekik állt feljebb, egyidejűleg mind a kettő eltűnt az életemből és onnantól kezdve nem voltak hajlandóak velem kommunikálni” – vallotta be Reni.
Brumi ezt teljesen másképp magyarázza. Állítja, hogy Orsi és közte nincs több barátságnál, és most is, ahogy mindig, Reni reagálja túl.
„Azt gondolom, hogy elég sok kompromisszumot és áldozatot hoztam ezért a kapcsolatért, és sokszor azt éreztem, hogy nem kapok vissza cserébe mindent. És Reninek van egy olyanfajta habitusa, amivel nem nagyon tudok azonosulni, ez a műsor közben is kiderült, hogy nagyon sok mindenben nem egyezünk. (…) Az, hogy a fejébe vett valamit, hogy mondjuk az Orsi és köztem a barátságon kívül más kialakult, ezzel abszolút nem tudok azonosulni. Ez egy olyan vitát generált, amikor ugye Reni rám nyomta a telefont, illetve rám vágta, tehát még válaszolni sem tudtam, és ezt marhára nem éreztem jogosnak” – indokolta meg a döntését Peti.
Hozzátette: „Nem arról volt szó, hogy ő ki akart volna velem kezdeni, és ez idegesített fel, és ugye a Reni meg támadásnak vette ezt, hogy miért válaszolok az Orsinak. Hát miért ne válaszolnék? Hát barátnők vagytok. És nem azt kérdezte, hogy mikor tudunk mi találkozni”.
A vita után sem a két lány, sem pedig a házaspár nem beszélt többé egymással.
A fegyveres őr úgy véli, már nincs mit helyrehozni kettőjük kapcsolatában. Mindig is olyan nézeteltéréseik voltak, amik elsősorban a bizalmon múlnak, és amelyekről ketten kétféleképpen vélekednek. De ami a legrosszabb, hogy sosem tudtak zöld ágra vergődni.
„Már nem alkotunk egy párt. Igazából ezt a döntést én hoztam meg” – zárta le Peti, aki azt is elárulta, a költözés is megnehezítette a házasságukat.
Mint ismert, Brumi Pakson alakította ki az életét, míg Reni Budapesten élt, és igazából egyik sem akarta igazán felhagyni a jelent a közös jövő javára.
„Nagyon szívesen megtenném [ezt a lépést] egy olyan nőért, aki úgy gondolom, hogy arra érdemes. Viszont nekem hála Istennek, megadatott, hogy megvan mindenem. Saját lakás, autó, egzisztenciális munkahely. Habokra nem fogom feladni, és én azt váltig állítom, amit a műsorban is mondtam, hogy én minimum egy évig szeretnék úgy udvarolni valakinek, hogy nem kell ahhoz együtt élnünk” – szögezte le Peti.
A fegyveres őr azt is kihangsúlyozta, a köztük lévő konfliktusok ellenére Reni egy szerethető, kedves lány, aki rengeteg szeretetet és figyelmességet tud adni, viszont vannak eléggé gyerekes elvárásai, amelyeknek ő, mint felnőtt férfi, nem feltétlenül akar megfelelni: például ne szabják meg neki, hogy kivel barátkozhat és kivel nem.
„Hála Istennek, nyertem a műsor által egy barátot, és bárki bármit mond, én ezt vállalom. Akkor is, ha az Orsi mondjuk nem egy szimpatikus szereplő, számomra viszont az. A magánéletem köszönöm szépen, jól van, és volt olyan, aki nagyon sokat segített ebben a három hónapban, hogy ezt jól átvészeljem, teljesen képben is van velem, tudok vele együtt időt tölteni és jól érzem magam” – fogalmazott Peti.