Hegyes Berci és Mihályfi Luca románca még a Dancing with the Stars forgatása alatt vett kezdetét, de a pár csak akkor állt a nyilvánosság elé, amikor kiestek a műsorból, mivel nem akarták, hogy a kapcsolatuk befolyásolja az előmenetelüket. Mostanra már több mint egy éve együtt vannak, sőt, együtt is élnek, és a házasság gondolata is felmerült közöttük, a családalapítást azonban egyelőre nem akarják elsietni.
Hegyes Berci egy friss interjúban bevallotta, hogy már a műsor elejétől fogva tetszett neki Luca, de eleinte nem mert próbálkozni, mert úgy érezte, nem lenne elég jó hozzá. Aztán egy stábbuli mindent megváltoztatott, és elcsattant közöttük az első csók.
„Nem volt túl sok önbizalmam. Addig nem flörtölgettem vele, amíg nem láttam a jelét, hogy ennek van értelme, és ő is viszonozná a közeledésemet. Aztán az október 26-i adást követő stábbuliban elcsattant az első csók, majd a szerkesztők félrehívtak bennünket, és jelezték, hogy ebből előbb-utóbb óriási hírverés lesz. Mi nem akartuk, hogy ez kitudódjon. Amikor nem vett a kamera, akkor loptunk egy-két csókot, amit persze, a többi szereplő is látott. Sokat gondolkodom azóta, hogy miért nem nyomott fel senki. Hálás vagyok a TV2-nek, hogy ők is partnerek voltak ebben, és nem kényszerítették ránk” – mesélte a táncos.
A műsor óta pedig gyönyörűen kivirágzott a szerelmük. Összeköltöztek, és nagyon boldogok együtt, a családalapítással azonban még várnának néhány évet.
„Nagyon is azt érzem, hogy Luca az igazi! Nincsen további ambícióm. A koromból adódóan sokszor felhozzák a gyerektémát, de szerintem manapság ez nem korhoz kötött. Lucánál egyáltalán nincs terítéken, de nálam sem, egyelőre szeretnénk a karrierünkkel foglalkozni. Olyan jól elvagyok vele, és szeretem, ennek a harmóniának pedig a tisztelet az alapja. Inspirál engem a táncban, én pedig őt a zenében, tudunk együtt dolgozni. Az év elejétől pedig közös vállalkozást indítunk, de mindketten maradunk a saját kaptafánknál, csak egy fedél alatt” – mesélt közös jövőképükről Hegyes Berci a hot! magazinnak.
A pár egyébként egy TikTok videóban is kitért erre a témára, a követőik kérdéseire válaszolva. Arra, hogy mikor jöhet a baba, a táncos viccesen megjegyezte: „2029. május 4.” Majd hozzátette: „Egyelőre nem lehet tudni, majd amikor úgy érezzük. Adjatok egy kis időt! Még házasok se vagyunk.”
