A 62 éves Eva Birth kora ellenére egy igen különös sportnak hódol, testépítő. A nő, akit a múltban rákkal diagnosztizáltak, azt is elárulja mit eszik napi szinten, hogy formában tartsa magát.
A testépítő nagyi elárulta, kiváló formában van, étkezésének 80%-át hús teszi ki, a hústermékekből pedig leginkább borjút fogyaszt.
„Csaknem egy kiló húst eszek naponta. Sok vizet iszok és sok böjtöt tartok, reggel pedig csak kávét fogyasztok egy kis tejjel.” – árult el Eva.
„Először életemben a hasam nem okoz problémákat. A húsalapú étkezés biztos sikert hoz a zsírégetésben és az alakformálásban, mert mellette heti négyszer edzem is.” – mondja a háromgyerekes asszony.
„Akkor eszem, amikor éhes vagyok, és akkor iszom, amikor szomjas vagyok. Nem szedek táplálékkiegészítőket és sokat sportolok.” – vallja Eva Birth, aki építészmérnök volt, 40 évesen kezdett el edzeni és versenyekre járni.
A nő magas proteindiétát követ, kevés szénhidrátot visz be a szervezetébe.
2017-ben vastagbélrákkal diagnosztizálták, meg is műtötték. Az orvosoknak sikerült eltávolítaniuk a daganatot, ő pedig még nagyobb figyelmet fordított az étjendére. Így ismerte meg a hús-diétát, ami csak hús, hal, tojás és víz fogyasztásán alapszik.
A nő azt mondja, pár hét alatt jelentős változást tapasztalt a testében, bár az elején volt egy két váltási gondja, ám most jobban érzi magát, mint valaha. Eva Birth azt is elmondta, hogy pollenallergiája csökkent, a vérnyomása is normalizálódott, jobban alszik, és kevésbé feszült, mint előtte volt.