A Viasat 3-on futó Cyla Call Center meghívottjaként, Jakupcsek Gabriella szokatlanul nyíltan beszélt a magánéletéről. A televíziós híresség mindig is gondosan vigyázott arra, hogy minél kevesebbet tudjon róla a közönség, a házasságát és a gyermekeit is óvja a rivaldafénytől. A műsor legutóbbi adásában viszont úgy engedett ki egy-két vallomást a szerelmi életéről, mint még soha.
Épp a korábbi szerelmek kerültek témába, amikor Jakupcsek megjegyezte, nem tartja jó ötletnek felmelegíteni egy régi románcot. A kérdésre pedig, hogy ő maga átélt-e már ilyesmit, a tévés újságíró nyíltan válaszolt: „Azért egy szerelmet felmelegíteni, az nagyon ritkán jön jól össze. Én találkoztam ilyen régi szerelmemmel, és aztán úgy meguntam két nap alatt!” – fogalmazott kertelés nélkül a médiasztár.
Jakupcsek Gabriella boldog házasságban él férjével, az operatőr Kliegl Ádámmal, akivel több mint 25 éve alkotnak egy párt. Közös gyermekük, Emma Róza, 2008-ban jött a világra. Korábbi házasságából két felnőtt fia született, akik három unokával ajándékozták meg őt. Az Erdély TV: Gyere, mesélj! egyik korábbi műsorában így jellemezték az édesanyjukat:
Bálint Mór szerint Jakupcsek „legjobb tulajdonsága lehet, hogy egyben a legrosszabb is, de ő nagyon szívós. Nagy munkabírása van, nagy alázattal rendelkezik az élet különböző területein. Mindegy, hogy ez a munkája vagy a családi élete, ő ezekben magasra teszi a lécet”.
Marcell Mór szerint „neki nagyon fontos, hogy minden mindig rendben legyen. Hogy jó pályára rakja az embert. Akkor nagyon aktív, (…) de onnantól kezdve, hogy ő úgy érzi, ez megvan, akkor nagyon nagy szabadságot tud adni. És akkor hagyja, hogy azon a pályán te jól tudjál mozogni. Akkor fog legközelebb beavatkozni, amikor azt érzi, elakadás van”.
A műsorvezető ritkán oszt meg tartalmakat a családjáról a közösségi médiában, és a nyilvánosság előtt is ritkán mutatkozik együtt a szeretteivel. Azonban idén januárban ő sem bírt ellenállni a kísértésnek: megmutatta nyolcéves unokáját, a kis szöszi Lindát, aki a kommentelők szerint kiköpött nagyanyja!
A közös januári sívakáción készült fénykép mellé Jakupcsek ezt írta: „Igyekszem megtalálni a helyem az együtt töltött időkben az unokákkal – egy ideje a sport és kulturális programokra álltam rá, de ahogy nőnek, mindig új és új lehetőségeket kapok… Büszkén mondhatom, hogy legnagyobb unokámmal pl. a síelésben gyűjtjük az érmeket” – olvasható a rendhagyó bejegyzésben.
