KezdőlapBulvárJárai Kíra megdöbbentő vallomása: ezért nem lett édesanya

Járai Kíra megdöbbentő vallomása: ezért nem lett édesanya

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A 2020-as Nyerő Párosban való szereplése után szegeződött rá a világ szeme. Járai Kíra addig a szinkronstúdió csendjében rejtőzködött, azonban a közszereplés egy olyan jellegű figyelmet fordított rá, amire nem tudott felkészülni. Kritikák és kéretlen bántások érték, amelyeket nehezen élt meg, főként 40 után, amikor egy nő önbizalma egyébként is megrendül – többek közt erről és az anyaságról való lemondásról vallott a Nőszintén című podcast legújabb epizódjában.

Járai Kíra és férje, Máté előtt sosem voltak tabuk, mindig is nyíltan vállalták a nyitott házasságukat, amiért szintén kaptak hideget-meleget. A szinkronrendezőt azonban semmi sem borította ki jobban, mint amikor a külseje miatt kezdték oltani őt. Kíra ugyanis tisztában volt vele, hogy nem egy hétszépség, azonban mindig is vonzónak tartotta magát – legalábbis mindig ezt a visszajelzést kapta.

„Amikor ismertek lettünk a médiában, akkor szembesültem először azzal, hogy az emberek azt mondják rólam, egy rendkívül csúnya nő vagyok. Ekkor már elmúltam negyvenéves, és tudjuk, a kamera mennyire más…” – vezette fel a témát a szinkronrendező.

„Negyven év után az ember egyébként is minden szempontból egy kicsit megrogy. Legalábbis én megrogytam. Szokásos életközepi válság: megrogysz fizikailag és mindenhogy. Nekem a 43-44-45 volt az a kor, amikor azt éreztem, ez most kemény. Vannak dolgok, amire számítasz – lóg ez meg az –, és jönnek olyan változások, amikre nem is gondoltál. Ezzel baromi gáz szembesülni. Nem feltétlenül a ráncosodás a legdurvább, ami egy arccal történhet, hanem amikor elkezd megereszkedni. Én nem ráncosodó típus vagyok, hanem megereszkedős, és ez sokkal rosszabb” – vallotta őszintén Kíra a podcastben, amelyből a Blikk szemlézett.

Járai Kíra azt is elárulta, 15 éves kora óta tudja, hogy nem szeretne gyereket. Bár voltak időszakok az életében, amikor mégis elgondolkodott az anyaságon, végül csak a régi elvei mellett maradt.

„Nagyon sok mindenre visszavezethető, hogy végül úgy döntöttem, nem szeretnék gyereket. Többek között ez is. [Utalt itt arra, hogy ő maga is „házasságmegmentő gyerekként” született, amely teljesen megváltoztatta a felfogását a családalapításról, szerk.] Baromi nehéz, hogy ne rakd rá az életed terheit és frusztrációit a gyerekedre. (…) Amikor elkezdtem nőiesedni, akkor rájöttem, ezt nem tudom elképzelni” – vallotta a szinkronrendező.



Kíra azt is megosztotta, ezt a témát többször is átrágták Mátéval, de mindig arra jutottak, hogy gyerek nélkül is teljes az életük. Ami pedig a boldog házasságukat illeti, mindketten azt vallják, az őszinte kommunikáció számukra továbbra is alap. Bár a nyitott házasság megadja számukra a szabadságot, és a féltékenység is olykor megjelenik az életükben, mégis tudják, hogy egymás mellett szeretnének megöregedni – más opciót nem ismernek.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet