Kajdi Csaba egy Instagram videóban a nemzeti összetartozás napja kapcsán gondolkozott el azon, pontosan mit is jelent ez, és a Pride hónap fontosságát is kiemelte.
„Minket egy kő alatt akarnak tartani, nejlonzacskóba bezárva, hogy ne tudjunk semmit a világról” – mondta a videóban az LMBTQ közösségre utalva – írja a 24.hu.
„Tudod, miért foglalkozom ezzel a témával? A fiatalok miatt. A te gyerekeid meg az ő gyerekeik miatt, hogy ők egy szabad, elfogadó országban éljenek, és azt az utat, amit mi kitaposunk, kiverekszünk, az nekik gyümölcsözzön” – folytatta.
Azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad hagyni, hogy a rendszer megossza az embereket.
„Mindannyian ennek a nemzetnek a részei vagyunk kivétel nélkül” – írta ki egy ponton a videóban, miközben arról beszélt, hogy az összetartozás elengedhetetlen, ha „nem akarunk állandó gyűlöletkampányban élni.”
„Azon gondolkodtam, hogy az összetartozás a külhoni magyarokkal nagyon fontos, de talán fontosabb az itt élő magyarok közti összetartás. Mert te már voltál poloska, hazaáruló, libsi, libernyák. (…) Azért mikor az adót kell fizetni, nem kérdezik meg, hogy LMBTQ vagy libernyák vagy-e. Vagy poloska! Mikor fizetni kell, nem mondják, hogy ne küldjed a pénzed! Az kell, anyukám, csak törvényen kívül helyezünk, mert meleg vagy, libernyák meg nem tudom, mi vagy. Na, ezt kell eltörölni, és itt jön be az összetartozás napja” – mondta Kajdi Csaba.