Kiara Lord neve az idei Farm VIP premierje óta egyre gyakrabban hangzik el a médiában. A felnőttfilmek csillaga korábban Lakatos Leventével forgatott több videót, és még egy könyvet is publikáltak közösen, amelyből kiderült, Kiara sosem vállalná magára az édesanya szerepet, és ez ellen visszafordíthatatlan intézkedéseket is tett.
Néhány évvel ezelőtt ugyanis Szlovákiában sterilizáltatta magát a celeb, és úgy érzi, a döntését a mai napig nem bánta meg.
„Egyáltalán nem bántam meg. Nem kérdőjelezem meg a döntésemet. Még csak azt sem érzem, hogy durva lépés lenne. Sőt, úgy érzem, hogy elvégeztem a feladatot úgy, ahogyan az szükségesnek mutatkozott. Pipa, most már végre tudok nyugodtan létezni, mehetünk tovább” – idézte Kiara Lordot a Story magazin.
A színésznő nem mindig gondolta ezt így, sőt! Huszonéves koráig hitt a család intézményében, de később átértékelődtek az elvei.
„Azóta számos benyomás ráeszméltetett, amire én vágyom, az korántsem klasszikus. Semmiképpen nem akarok elnyomott, alárendelődő nővé válni, szükségem van a szabadságra, amit imádok is kiélvezni. Az elköttetési beavatkozás tulajdonképpen ennek a megtestesülése, már a döntés is a szabadság magasiskolája. Igenis, mindenféle társadalmi nyomás ellenére eldönthetem, mit szeretnék kezdeni a testemmel” – érvelt Kiara Lord.
A tizennyolckarikás sztár bevallotta, egy nőnek erő kell ahhoz, hogy beismerje, nem alkalmas az anyai szerepre. Ő viszont képes volt felvállalni és kimondani.
„Tucatjával látok kudarcosan teljesítő szülőket. Persze azt is tudom, hogy tökéletes anya és apa nem létezik, de ha csak az elmesélt történeteimet nézzük, hány emberi roncsot neveltek fel olyan szülők, akik azt gondolták, képesek felelősségteljes munkát végezni?! És én még egy olyan múltat is hozok magammal, ami a gyereknek valószínűleg komoly terhet jelentene” – osztotta meg Kiara Lord.
A szőke színésznő azt a felfogást is vitatja, hogy egy nő csak akkor lehet teljes értékű önmaga, ha gyereket szül. Magyarán, nem a gyermekvállalástól válik valaki nővé! És bár elköttette magát, azért hagyott magának egy kiskaput, ha netán később ismét meggondolná magát.
„Mesterségesen megtermékenyíthető maradtam. Kicsit talán bonyolultabb, mintha természetes úton történne, de lehetséges. Ha mégsem, de elérkezik valaha az a vágy, amiről oly’ sokan papolnak nekem, akkor ott lesz az örökbefogadás lehetősége. Még talán hasznosabb lépés is volna a társadalom számára” – véleményezett Kiara Lord.