Kínos vallomásnak voltak szemtanúik mindazok, akik a Kőgazdag Fiatalokat nézték a minap. Az aranyifjú Aurél bevallotta, hogy azért nem hord karórát, mert nem tudja leolvasni az órát.
A TV2 új reality-jében gazdag fiatalok mutatják be hogyan élnek, amikor minden pénz a rendelkezésükre áll. Az aranyifjú Aurél épp egy randira készült, amikor ország-világ előtt bevallotta, nem tudja leolvasni az órát.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A 19 éves fiúnak a műsor másik főszereplője, Kata segített az öltözködésben, amikor egy randikra készült. A lány azt tanácsolta a fiúnak, hogy vegyen fel egy karórát, ám ekkor derült ki, hogy az teljesen fölösleges
Kata próbálta meggyőzni Aurélt, hogy a férfiak számára a karóra az ékszer, ám ekkor Aurél rávágta, sosem hordott karórát, mivel nem tudja leolvasni.
„Nem tudom leolvasni az órát, így minek?” – tette fel a kérdést a fiatal.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Fotó: TV2