Amikor 2017-ben berobbant a Feleségek luxuskivitelben című reality-show, a közönség egy teljesen új barátnői közeggel ismerkedhetett meg. A hölgyek többsége – köztük Vasvári Vivien, Csősz Boglárka és Smaltig Dalma azóta visszavonult a televíziós szereplésről. Köllő Babett azonban tévés karrierje virágkorát éli. Az egykori luxusfeleség most bevallotta: számára a cicomával teli valóságshow egy tudatos ugródeszka volt.
A Luxusfeleségek kifutása után, Köllő Babett azonnal leszerződött a TV2-höz, ahol több műsorban is zsűrizett. Most pedig az RTL tehetségkutatójának új műsorvezetőjeként tér vissza, és fürdőzik a népszerűségben. A Storynak mesélt arról, hogy régi álma vált valóra azzal, hogy egy nagyszabású élő műsor házigazdája lehessen.
„Nagyon régen megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék egy nagy, élő show-műsort vezetni. Emlékszem, akkoriban még kisbaba volt a lányom, tehát ez olyan 2010-2011 környéke lehetett. Ültem otthon, és néztem egy show-műsort, és bevillant, hogy én ezt szeretném csinálni. Tudom, ez most furán hangzik, de részemről később a luxusfeleséges műsor is egy nagyon tudatos lépés volt” – árulta el Köllő Babett.
A színészi diplomával rendelkező celebnek komoly terve volt a közszerepléssel, és ez nem a hírnév megszerzése volt, hanem ami mögötte áll.
„Azért van az, amit többen is szoktak mondani, hogy igazából csak én maradtam meg abból a realityből, mert nekem ezzel célom volt. Nem csak szerepelni akartam valahol, hogy megismerjék a nevemet, mert az a rész engem annyira nem érdekelt. Engem a munka része sokkal jobban érdekelt, mint a vele járó körülmények. Az, hogy három emberrel több felismer, nekem nem jelent semmit.
Persze az fantasztikus érzés, hogy kedvesek velem az emberek, odajönnek hozzám, de engem nem ez motivál. Ami a stúdióban történik, az sokkal jobban izgat. Merthogy azt érzem ezekben a szituációkban, hogy az lehetek, aki szeretnék lenni.
A kamerák előtt sokkal bátrabb vagyok, mint például a saját civil életemben. Szerintem akkor ott, a kanapén fogalmazódott meg ez bennem, és utána tudatosan építeni kezdtem az utamat errefelé. Hosszú ideje vágyam volt. Amikor a zsűriszékben ültem, akkor is folyamatosan azt nézegettem, hogy milyen jó lenne műsort vezetni” – vélekedett Köllő Babett.
