Az énekes nem lehet jelen az Álarcos énekes című műsor második évadának felvételein, mert nemrég koronavírus-tesztje pozitív lett – közösségi oldalán mesélt az állapotáról.
Gáspár Laci közösségi oldalán mesélt arról hol kaphatta el a koronavírust, és hogy jelenleg hogy érzi magát. Az énekes állapota miatt kimarad az Álarcos énekes 3. és 4. adásából, helyét vendégnyomozók veszik át. Laci a show 1. és 2. adásában még látható lesz, ugyanis azt még augusztusban vették fel.
Az énekes azt is elárulta, valószínűleg egy gasztrorendezvényen kaphatta el a vírust, ahol több nemzetiség is jelen volt, utána pedig többeknél is kiderült, koronavírussal fertőződtek meg.
„Van olyan, aki rosszabbul van, mint én voltam, nehezen kap levegőt és most is fekszik otthon. Nekem igazából nagyobb tüneteim nem voltak. Annyi, hogy ez volt hétfőn, és szombatra már éreztem, hogy picit fáradtabb vagyok, picit nehéz a fejem, meg kapart a torkom, éjszaka rázott a hideg, de nem volt lázam, azt gondoltam, hogy egy picit megfáztam. Keddtől már teljesen tünetmentes voltam, de viszont, ami aggasztó volt, és ami miatt azt gondoltam, hogy érdemes megcsinálni a tesztet, az, hogy nem éreztem a szagokat. Semmit.” – mondta az énekes, aki jól van, nincsenek erősebb tünetei.
„Én nem vagyok politikus, csak egy egyszerű ember vagyok, aki félti a családját, aki ezt a saját bőrén tapasztalta. Hálistennek megusztam nagyobb betegség nélkül, de nem mindenkinek egyforma az immunrendszere. Mindenkinek azt tanácsolom, vegyük ezt komolyan, hordjunk maszkot, tartsuk be a szabályokat, vigyázzunk egymásra!” – teszi hozzá.
https://www.instagram.com/tv/CEuTdfYnBQV/