KezdőlapBulvárLady Gaga és Madonna unokatestvérek

Lady Gaga és Madonna unokatestvérek

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Lady Gaga amerikai énekesnő és Madonna unokatestvérek, mégpedig kilencedik ágon, nyilatkozta Chris Child, aki a Hollywoodi sztárok geneoalógiájával foglalkozik.

Amióta felbukkant a zenei toplistákon és kultuszt teremtett zenéjével és extravagáns megjelenésével, azóta hasonlítják Lady Gagát Madonnához, aki a Popzene Királynője.

A két díva között nem kevés hasonlóság van, egy adott pillanatban a 25 éves Lady Gagát azzal vádolták, hogy Madonnát másolja dalaiban, írja a DailyMail.

Egy nemrég közzétett dokumentum szerint, amelyet Chris Child adott közzé, a két amerikai énekesnő távoli rokonságban állnak.

„Rokonságban állnak, kilencedik ágon” – nyilatkozta Chris Child, aki a New England Historic Genealogical Society kutatója.

Pontos kutatások után Chris Child az amerikai sajtó elé tárta bizonyítékait, amelyek alapján a két énekesnőnek azonos felmenői vannak, mégpedig olyan farmerek, akik 1600-ban Franciaországból települtek át Quebecbe, Kanadába.

„Amikor láttam, hogy Lady Gagának francia származású kanadai felmenői vannak, arra gondoltam, hogy ez valami nagyon érdekes.” – nyilatkozta Chris Child. A szakértő követte a francia származású család családfáját és csupán pár perc alatt kiderítette a rokoni szálat. A quebeci papok minden házasságot feljegyeztek ebben a régióban 1600 és 1900 között.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet