Olyan okos, hogy már 10 hónaposan kiejtette az első szót, már kétévesen iskolába járt, háromévesen pedig felvették a bolygó legmagasabb IQ-hányadossal rendelkezők csoportjába, a Mensa-ba. A brit kisfiú még csak négy éves, de az intelligencia-teszten elért 160-as szintje olyan kategóriába tartózik, ahová Albert Einstein, Stephen Hawking, vagy a multimilliárdos Bill Gates.
A kis Sherwyn Sarabi igazán meglepte a tudóstársadalmat, hiszen a lehető legmagasabb intelligenciahányadossal rendelkezik, azaz 160-as az IQ-ja. Szülei, tanárai, de még az orvosok is döbbenten figyelik, hogy a kisgyerek mennyire okos, és hogyan fejlődik nap mint nap.
Más gyermekek 6–7 évesen kezdik az iskolát, Sherwyn viszont már a 9 évesek tananyagánál tart és eddigi rövid élete során már 190 könyvet olvasott ki. Egy oktatással és neveléssel foglalkozó pszichológus szerint a kisfiúnak az intelligenciaszintje igencsak előrehaladott, a szókincse pedig egyszerűen lenyűgöző.
Amikor beszélgetnek vele, sokan úgy gondolják, illetve érzik, mintha egy okos, értelmes felnőtt emberrel folytatnának diskurzust. Sherwyn édesanyja úgy tartja, hogy gyereke egyszerűen boldog és egészséges, és csak úgy imád beszélni. Elmondása szerint fia folyamatosan kérdezősködik, amire ő megpróbál kielégítően válaszolni.
Édesanyja szerint is döbbenetes tudással rendelkezik a minizseni. A csodagyerekről az is kiderült, hogy melyik a kedvenc könyve. Mondhatni nem nagy meglepetésre, nem a Piroska és a farkas, hanem az enciklopédiákat lapozgatja előszeretettel, hiszen egyszerűen falja az új ismereteket.