KezdőlapBulvárMásának szavaztak szerelmet a nézők

Másának szavaztak szerelmet a nézők

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A kétgyermekes anyuka ismerkedhet tovább az ÖsszeEsküvőkben. Szíve választottja sírva várta vissza a Rezidenciába. Alexának mennie kellett.

A nézők úgy döntöttek, megadják az újabb esélyt Másának, felülírva ezzel az anyósok akaratát, akik szívesen házon kívül tudták volna az elvált fiatalasszonyt. A mamák a stúdióban, a fiúk pedig a budaörsi Rezidencián követték figyelemmel az első ÖsszeCsapást.

A menyasszonyjelöltek is két táborra oszlottak, egyik csoportjuk narancs fejpánttal Másáért, a többiek rózsaszín kitűzővel Alexáért kampányoltak. A két lány a kortesbeszéd elmondása után újra az anyósok szemébe nézett.

A szimpátiaméter alapján a mamák egyértelműen kiálltak Alexa mellett, Katit leszámítva, aki meghajolva fia, Marián akarata előtt, Mása mellé állt, annak ellenére, hogy kedden elsőként jelölte őt kieső helyre. A műsor folyamán több megható pillanatnak is szemtanúi lehettünk.

Elsőként Mása szembesült azzal, hogy Marián könnyes szemmel lobbizik érte és még a mellkasára is felírta a lány nevét. A két összecsapó arajelölt meglepetést is kapott: Mása videóüzenetet a gyermekeitől, melyet sírva nézett végig, míg Alexának elhozták két kedvenc cicáját.

A házikedvencek nem nagyon szerették a felhajtást, az egyikük el is szabadult a stúdióban, a másikat pedig a gazdi ölelte magához. A nézői szavazatok összesítése után kiderült, Alexa az első kieső és Mása költözhet vissza a Rezidenciára, aki jutalmul a továbbjutásért a hétvégét Párizsban töltheti a kiválasztott fiúval. Nem volt kérdéses, Mása Mariánt választotta útitársául, így egy romantikus hétvége vár rájuk a szerelem fővárosában.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet