Szerda hajnalban meghalt Kerényi Ágnes, Kerényi Miklós Máté édesanyja.
Meghalt Kerényi Miklós Máté édesanyja, Kerényi Ágnes. A nő haláláról fia számolt be közösségi oldalán. Kerényi Miklós Gábor is megható szavakkal búcsúzott egykori feleségétől.
„Szeretném nektek elmondani, hogy Ági, Kerényi Ágnes, az Édesanyukánk, ma hajnalban 5 óra 5 perckor felült a hajnali nap első sugaraira, s itt hagyta a földi létet, végleg elaludt” – írta Kerényi Miklós Máté közösségi oldalán.
A színész-énekes arra kérte mindazokat, akik ismerték édesanyját, hogy gyújtsanak egy gyertyát érte.
„Emlékezzetek arra a mindig mosolygós, vidám, kacagó lányra, aki volt! Nagyon szerette az életet, a munkáját, a barátait, a családját, a gyermekeit, unokáit, s Lokit! Kérlek, őrizzétek meg az emlékezetetekben!” – írta Máté a Facebookon.
Egykori feleségéről Kerényi Miklós Gábor is megemlékezett.
„Ma hajnalban Ági elment… Hősies, szinte csodálható nyugalommal, és szeretetözönnel viselte az utolsó időket, a hihetetlen küzdelem kényszerűségét. Utólag sokszor megállapítottuk, hogy bár az együttélésünk megszakadt, de szinte feltétel nélkül nagyon-nagyon szerettük egymást. Nem volt olyan, hogy ne rohantunk volna segíteni, ha valamelyikünknek szüksége volt valamire. Nagy ajándéka volt az életnek, hogy mindig, mindenkor számítani lehetett rá, kedves szavaira, simogató kezére, mindent megértő, együttérzésre kész lelkére. Közben, sokszor még azt is megbeszéltük, hogy a világnézetünk ugyan különbözik – de az életnézetünk az hasonló. Két izgalmas, számunkra gyönyörű fiúgyerekünket élvezettel neveltük, óvtuk, segítettük, megértéssel, figyelemmel, – soha nem kételkedve bennük” – írta közösségi oldalán Kerényi Miklós Gábor.
Kerényi Miklós Gábor azt is elmondta, hogy volt feleségéről fia, Máté és felesége, Aisha gondoskodott.
„Az utolsó hetek… Iszonyú érzés végig kísérni, és látni a szenvedést, ahogyan valaki kiszakad a földi lét kötelékéből. Máté és Aisha ezt vállalva magukhoz vették, elképzelhetetlen szeretettel, figyelemmel vették körül, ápolták, gondozták, minden percét figyelték, és az utolsó két napon, amikor újra kórházba kellet szállítani, szinte éjjel nappal vele voltak, Máté pillanatra sem akarta magára hagyni, ölelte, simogatta, – megszépítve és könnyebbé téve Áginak az utat, amit ő végtelen szeretettel, mosolyra nyíló ajkakkal fogadott” – írta Kerényi Miklós Gábor, aki bejegyzése végén azt is elárulta, megszületett ötödik unokája.
Nyugodjék békében!