KezdőlapBulvárMegmentette az életét a kisbaba

Megmentette az életét a kisbaba

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A The Independent nevű brit lap egy szívszorító történetet hozott napvilágra, amelyben egy 22 éves lány szerepel. Samira Kauser már halálán volt, hiszen leállt az egyik veséje, de egy mindössze öthetes újszülött megmentette az életét.

Samira Kauser a lapnak adott nyilatkozatában kifejti, hogy elmondhatatlanul hálás a kisbaba szüleinek és szavakkal nem is lehet kifejezni mindazt, amit érez. A kisbaba egy hirtelen jött, fertőzés következtében fellépő szívműködészavarban halt meg. A szülők igencsak óriási emberségről tettek tanúbizonyságot, mikor úgy döntöttek, hogy felajánlják gyerekük szerveit, hogy akinek szüksége van donorra, annak segítségül legyenek a betegségében.

Samirának összesen hét órája volt hátra, ha nem kapott volna vesét, akkor meghalt volna. Samira elmondása szerint el nem tudja képzelni, hogy mit érezhettek a pici szülei, hiszen ekkora veszteség senkit nem szabadna érjen, de némi vigasztalódást jelenthet, hogy valamilyen módon, mégis tovább él benne kisbabájuk.

– A legnagyobb ajándékot kaptam tőlük, az élet ajándékát – mondta a fiatal lány.

A kisgyermekek szervei alkalmasak az átültetésre, hiszen már ezek az anyaméhben teljesen kifejlődnek, és amennyiben sikerrel jár a műtét és a beteg szervezete befogadja a szervet, akkor azok ott tovább nőhetnek majd. Samira esetét a műtétet követő hat hónap után hozták nyilvánosságra, addig folyamatos megfigyelés alatt volt, így a kétkedők is meggyőződhetnek arról, hogy a gyerekek szerveit sikeresen lehet más betegek szervezetébe átültetni.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet