Megoperálták a 23 éves Cinthya Dictatort, azaz Varga Viktor énekes barátnőjét. A fiatal lány az elmúlt hetekben nagyon nehéz időszakon ment keresztül, majdnem megjárta a poklok poklát, hiszen az TV2 Édes élet című műsorában a nyakán megjelenő duzzanatokat vették észre. Az orvosok pedig műtét javasoltak.
A műtét szerencsére simán ment, nem történt semmi komplikáció. De még nem lélegezhetnek fel a fiatalok, mert még az eredményeket később közlik. A műtétet követően Varga Viktor nyilatkozott, aki elmondta, hogy Cinthya a körülményekhez képest jól van, noha vannak még fájdalmai és a fejét sem tudja megfelelően mozgatni, három napig orvosai javaslatára még bent tartják.
Az operáció nem volt túl hosszú, a beavatkozás másfél óráig tartott, viszont a lány édesanyja és Viktor mindvégig a kórház folyosóján tartózkodtak, izgatottan várva a híreket. Viktor szerint mikor szerelmét betolták a műtőbe, nagyon nehéz pillanatok következtek számára, aggódott, de tudja, hogy barátnőjét erős fából faragták és hamarosan felépül.
Az eredményeket két hét múlva közlik, addig marad a remény, hiszen azután derül ki, hogy Cinthyának milyen kezeléseket írnak elő az orvosok. Viktornak ráadásul még több műsorban is szerepelnie kell, így elég nehéz időszakot él át a jó hangú énekes, hiszen minden percét barátnője mellett szeretné eltölteni. Továbbra is nagyon szereti a lányt, és ki fog tartani mellette a végsőkig és reméli, hogy mihamarabb túl lesznek ezen az egészen.