Egy videóinterjúban beszélt pszichés eredetű problémáiról Britney Spears, akiben mindmáig egy kettős személyiség él, van a színpadi Britney, aki koncertjein elkápráztatja rajongóit, és van egy hétköznapi Britney, aki, akárcsak más ember, szorong, fél bizonyos élethelyzetekben.
Ez a bipoláris eredetű pszichés zavar pár évvel ezelőtt szinte teljesen tönkretette az énekesnőt. Hirtelen elege lett a sztárságból, a családalapítás sem sikerült túl jól, házassága Kevin Federline-al csak két évig tartott, ezután kezdődött a két kisfiú gyerekfelügyeleti jogának herce-hurcája, amit a popsztár egy időre el is veszített.
Britney elmondása szerint mindig is egy félős kislány volt, és ahhoz, hogy színpadra tudjon állni, ezt a személyiségét minden egyes alkalommal le kellett győznie, hogy teljesíteni tudjon.
– Voltaképpen két személyiség dúl bennem – mesélte. Ma már láthatóan jobban fut Britney szekere, mint korábban. Mostanra már visszafogott életet él, nem jár éjszakai szórakozóhelyekre Paris Hiltonnal és a másik botrányhős Lindsay Lohan-el. A színpadra 2009-ben tért vissza, a Circus névre hallgató nagyszabású turné bevételi szempontból az 5. legjövedelmezőbb világkörüli koncertturné volt abban az szetendőben. Britney Spears továbbra is a zeneipar élvonalába tartozik, nyolcadik nagylemeze a Britney Jean nevet viseli, amely idén, december 3-án jelent meg.