Alig egy hónappal titokban megtartott polgári esküvőjük után Xantus Barbara és Laklóth Aladár ismét kimondta egymásnak a boldogító igent. A színészpár augusztus 9-én, vasárnap Kiskunlacházán, családjuk körében, templomi szertartáson fogadott örök hűséget egymásnak. A menyasszonyt 23 éves fia, Balázs kísérte az oltárhoz, aki később egy különleges zenei meglepetésben is szerepet vállalt. A szertartásról a Story számolt be részletesen, exkluzív képekkel.
Xantus Barbara egy földig érő, testhez simuló, fehér selyem menyasszonyi ruhát választott a templomi esküvőre.
A színésznő 57 évesen talált rá újra a szerelemre Laklóth Aladár oldalán. Kapcsolatuk elején egy ideig kétlaki életet éltek, mivel Aladár a Pécsi Színház tagja volt, idén év elején azonban már össze is költöztek.
Érdekesség, hogy évekkel korábban, amikor még csak kollégák voltak, Barbara egyszer tréfásan megjegyezte Aladárnak, miután a férfi véletlenül a sarkára lépett, hogy bizotsan ott lesz majd az esküvőjén.
Az akkor elhangzott mondatot most nevetve idézték fel az esküvőjükön.
A pár egyik tagja sem kereste tudatosan a szerelmet, amikor egymásra találtak. Amikor azonban világossá vált számukra, hogy komolyan gondolják a kapcsolatukat, nem akarták sokáig halogatni a házasságot.
„Mi az a korosztály vagyunk, akiknek már nem hiányoznak a játszmák, hanem tudják, nincs mire várniuk. Az érzelmet akkor kell megélni, amikor az van! Így nem volt kérdés: mivel mi komolyan gondoljuk a kapcsolatunkat, nem várunk az esküvővel, inkább gyorsan megszervezzük” – mondta erről Xantus Barbara a Storynak.
A házasság gondolata Barbara számára korábban is fontos volt. Mint elmondta, Aladár már jóval azelőtt tudta róla, hogy szent intézményként tekint a házasságra, hogy kapcsolat alakult volna ki közöttük.
„Aladár tudhatta, hogy számomra a házasság egy szent intézmény. Egyszer régen mondtam is neki, amikor megkérdezett erről, hogy ha megtalálom még valaha az igazit, én biztos nem mondok majd nemet. Évekkel azelőtt történt ez, hogy mi egy pár lettünk. Így amikor Ali megkérte a kezemet… Tényleg olyan meseszerű volt!” – idézte fel a lánykérést és a házasságról alkotott véleményét a színésznő.
Gyermekeik támogatása különösen fontos volt számukra
Xantus Barbara és Laklóth Aladár korábbi kapcsolatokból született gyermekei örömmel fogadták szüleik kapcsolatát. A lánykérés után a pár első dolga volt, hogy nekik is elmondják az örömhírt.
A család támogatása különösen sokat jelentett számukra. Barbara édesanyja már kapcsolatuk kezdetén nagy szeretettel fogadta Aladárt, de a színész édesanyja is nagy örömmel fogadta a pár egymásra találását.
„Nem is kell annál nagyobb bizonyíték, mennyire szeretnek bennünket, mint az, milyen boldogan gratuláltak. Anyukámról már nem is beszélve, aki meglepetésében először nem is jutott szóhoz. Ha valaki, ő tényleg világéletemben a legnagyobb drukkerem volt. Jól ismer, pontosan tudja, hogy csak olyasmit vállalok fel, amiben maximálisan hiszek. Nem véletlen, hogy ő már a kezdet kezdetén ’fiamnak’ szólította Aladárt. Rajongva szereti azóta is, amit le se tagadhatna. Én ugyanis olyat még nem láttam az édesanyámtól, hogy bárki nyakába boruljon csak úgy. Ali az első, aki ezt is elérte nála. És jó tudni, Márti néni, Aladár édesanyja is ugyanilyen boldog miattam” – mesélte Barbara.
Xantus Barbara fia különleges szerepet kapott az esküvőn
A menyasszonyt 23 éves fia, Balázs kísérte az oltárhoz.
Barbara azonban egy titkos meglepetéssel is készült férjének. Megkérte színészbarátját, Juhász Bencét, valamint fiát, Balázst, hogy a szertartás után adják elő az Igazából szerelem című film egyik legismertebb betétdalát, az All You Need Is Love-ot.
A dalnak külön jelentősége volt a pár számára, ugyanis júliusi polgári esküvőjükön is ez szólt Laklóth Aladár kívánságára, akkor még felvételről. A templomi ceremónián azonban Barbara azt szerette volna, ha férje élőben hallhatja azt.
