Egy 36 éves angliai nő, Angela Crickmore 82 kilós volt, amikor a férje úgy döntött, hogy kilép a közös életükből. A túlsúlyos nő élete ekkor 180 fokos fordulatot vett, és megmutatta a világnak, hogy márpedig ő le tud fogyni.
Napi rendszerességgel elkezdett futni, kezdetben csak kisebb távokat tett meg a lakóterületéhez közel levő parkban, majd egyre magabiztosabb lett, élete részévé vált a hosszabb távú futás is. Ezenkívül teljes életmódváltásba kezdett, diétázott, és nagyon odafigyelt az étkezésére.
Az interneten keresett egy olyan fogyókúrát, mely szerint kisebb adagokat, és naponta háromóránként kellett étkezzen. Elhatározásának és kitartásának köszönhetően a 36 éves nő, 32 kilótól szabadult meg.
Bár régen is unszolták a barátai, hogy tegyen valamit az egészsége érdekében, Angela mindig azzal nyugtatta őket, hogy ő így érzi jól magát a bőrében, és a férje is így szereti. A nagy változás után a fiatal nőt mintha kicserélték volna, azt is eldöntötte, hogy fitnesz edző szeretne lenni.
“Nagyon szeretnék másoknak is segíteni abban, hogy rátaláljanak önmagukra, és élvezzék az életet” – mondta a vidám, mosolygós, és megújult Angela.
Don’t be scared to start; don’t be scared to change; don’t leave for tomorrow; set your goals and follow through…….
Közzétette: Angela Crickmore – 2016. május 24.