Molnár Áron új, Itt érzem magam otthon című független filmje kapcsán adott interjút az nlc.hu-nak, amiben többek között arról beszélt, miért küzd évek óta kitartóan a rendszer ellen, milyen lenne az a világ, aminek a megteremtéséhez szeretne hozzájárulni, és hogyan. Mint mondja, a politikusi pálya nem neki való, neki más területen van tennivalója.
Arra a kérdésre, hogy a filmforgatások, színházi szerepek, showműsorok és közéleti ügyekkel kapcsolatos videók készítése mellett nem oszlik-e meg túlságosan a fókusz, a színész kifejtette, hogy ez olyan életmód, ami mellett az embernek tudatosan és teljesen el kell köteleznie magát.
„Úgy lehet csinálni, hogy nem alszol és nincs magánéleted. Nevetve mondom, de ez az igazság. Én erre tettem fel az életemet. Nyolc éve küzdök a rendszer ellen. Akkor hoztuk létre a Loupe társulásunkat, ami a szívügyünk. Rengeteg munka, mérhetetlen mennyiségű energia, de olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek. Ez ad erőt” – mondta.
Arról is beszélt, miért ennyire fontos számára ez a küzdelem, és mit szeretne elérni: „Gyerekkorom óta így neveltek a szüleim. Mindig arra tanítottak, hogy álljak ki az igazságtalanság ellen. Ez nem egy hirtelen döntés volt, hanem egy folyamat. Egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy amiben élünk, az nem jó. Az emberek szomorúak, dühösek, frusztráltak. Én pedig egy boldog, nyitott, intelligens társadalomban szeretnék élni.”
Úgy gondolja, hogy igenis meg lehet változtatni az emberek véleményét, de nem az a célja, hogy bárkire nyomást gyakoroljon, egyszerűen csak végzi a dolgát. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy színészként, közszereplőként, akire figyelnek az emberek, kimondja a véleményét: „Színészként reflektorfényt tudunk irányítani az országot érintő, fontos ügyekre, ezáltal több emberhez jutunk el. Ez felelősség. Nem élni vele: luxus.”
Azt azonban kizártnak tartja, hogy politikai szerepet vállaljon.
„Alkalmatlan vagyok rá. Az idegrendszerem nem bírná. Túl öntörvényű vagyok. A politika számomra olyan, mint a ketrecharc: én bokszolnék, ők meg brazil jiu-jitsuznak, kempóznak, muay thai-oznak – bármit bevetnek. Nekem meg egyszer csak feltűnne, hogy jé, itt lehet könyökölni is. Én nem akarok ilyen pályán játszani. A saját eszközeimmel szeretnék hatni: színpadon, filmben, közösségben. Ott van dolgom, így tudok a legtöbbet segíteni” – mondja a színész, aki arról is beszélt, hogy voltak olyan munkák, amiket a politikai nézetei miatt nem kapott meg, és úgy gondolja, hogy a jelenlegi rendszer nem tehetségalapú.
