Nádas György a Neshama TV YouTube-műsorának vendége volt, ahol többek között életmódváltásáról, de a családjáról is beszélt. A humorista most először vallott arról, hogy édesanyja halála óta nem tartja a kapcsolatot felnőtt fiaival.
Nádas Györgynek két fia van, valamint két unokája – idősebb fiának egy 14 és fél éves fia van, Olivér, kisebbik fiának pedig egy 3 és fél éves lánya, Lujza. Sajnos azonban jelenleg sem a fiaival, sem az unokáival nem tartja a kapcsolatot.
„Sajnos nem találkoztam velük az elmúlt évben, mert édesanyám halála óta kitagadtak a gyermekeim” – vallotta be a humorista, hozzátéve, még soha, sehol nem beszélt erről korábban.
„Még mielőtt én megosztottam volna velük édesanyám örökségét, ők azt hitték, minden az övéké, én pedig innentől kezdve ki lettem paterolva” – folytatta.
„Sajnos az a baj, hogy nem egyedüli vagyok, hanem a környezetemből, ismerősöktől egyre többször hallom, hogy ez a generáció hajlamos ilyesmire.”
Az örökséget arra fordította, hogy helyére tegye az életét, és a jövőre is félretett, de a gyerekeinek szánt rész is megvan, azt megkaphatják, ha jelentkeznek érte. Arról is beszélt, hogy ebben a helyzetben az idő valószínűleg nem jelent majd gyógyírt.
„Sajnos ez egy olyan helyzet, amit az idő nem hoz helyre, csak rombol rajta” – fogalmazott.
Ami a felelősség kérdését illeti az elhidegülésben, Nádas György így fogalmazott: „Én abban nem hiszek, hogy egy oldalnak van igazsága, és a másiknak semmi. Úgyhogy biztos valami okozója én is vagyok, de nem gondolom, hogy ilyen szintű elszigetelődés indokolt lenne.”
Kisebbik mostohalányával való szoros kapcsolata valamelyes vigaszt jelent a számára, de az nagyon bántja, hogy az unokáiról semmit nem tud.
