Nem kérdés, hogy Gáspár Bea a Győzike-show révén vált közismertté. És, bevallva az igazságot, Gáspár Győzőnek is nagyobb népszerűséget hozott a valóságshow, mint az énekesi karrierje.
Ettől függetlenül, sokunkban felmerülhetett már a gondolat, vajon miért teregetné ki bárki is a magánéletét ország-világ előtt? A Titkok Ramónával című műsor legutóbbi vendégeként, maga Bea asszony ad választ erre a kérdésre.
„Gáspár Bea egy fiktív név, én Gáspárné Balla Beáta vagyok, mai napig ez a hivatalos nevem, Győzike felesége, ami nagyon degradáló amellett, hogy cigány származásúak vagyunk” – fogalmazott Lékai-Kiss Ramóna meghívottja.
Bea asszony bevallotta, igazából őt sosem zavarta, hogy mindig Győzike volt előtérben, és nem hajtott a figyelemre sem. Mégis, egyetlen okból vállalta a műsort.
„Amikor leindult a show, Győző megkérdezte tőlem, hogy lenne egy ilyen megkeresés, szerintem mit kezdjünk ezzel. (…) Megkérdeztem, hogy nekem is ott kell lennem? Nem annyira. Nem annyira? Hát akkor felőlem…” – mondta Bea, aki nemrég egy komoly betegségen is átesett, ami miatt el kellett távolítani a méhét.
„Azért mentem bele, mert a harmincas éveim elején jártam, unalmas háziasszony életet éltem, ott voltam két gyerekkel, volt egy 10 éves Evelinem és egy 2 éves Virágom, és talán történik velem is valami! Hát igen, történt! És esküszöm, ezért nem bántam meg. Visszanézem azokat a hölgyeket, akik velem egyidősek, és a Győző családjában ugyanott ragadtak, felnevelték x gyereküket, ugyanúgy megvannak a családi problémáik, élik a hétköznapi életüket. A show már leforgott 20 éve, és velük 20 éve szinte nem történt semmi” – fejtette ki a választ Gáspár Bea.