KezdőlapBulvárOláh Gergő: „Vannak, akiknek a szívét oda kellene jobban fordítani a gyerekeik...

Oláh Gergő: „Vannak, akiknek a szívét oda kellene jobban fordítani a gyerekeik irányába”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Oláh Gergő Apának lenni című dala augusztus 31-én jelent meg, és igazi hitvallás az énekes alapvető értékeiről, hiszen ő maga is ötgyerekes édesapa. Ennek kapcsán az egykori X-Faktoros a story.hu-nak mesélt arról, mit jelent számára az apaság, milyen a kapcsolata a gyerekeivel és hogy változtatta meg az életét a család.

„Ötgyermekes apaként hosszú ideje foglalkoztat egy téma, az apaság. Látom magam körül, a szakmában és a baráti körömben egyaránt, hogyan magyarázzák ki családfők, hogy a munka miatt nem tudnak elég értékes időt tölteni a gyerekeikkel. Én viszont másképp vagyok ezzel” – mondta az énekes, elismerve, hogy annak idején, amikor az X-Faktor versenyzője volt, akkor még kétgyerekes apaként ő is elkövette azt a hibát, hogy a munkát a család elé helyezte, ez azonban azóta megváltozott.

„Nekem akkoriban hirtelen rengeteg feladatom lett. A sok forgatás, szereplés nem mindig a lényeges dolgokra irányította a figyelmemet. Volt idő, amikor én is csak hajszoltam a pénzt. De sokat változtam azóta. Ahogy születtek a gyerekek, úgy tanultam meg tőlük, mi az igazán fontos. Megtanultam lemondani azokról a dolgokról, amik nem vittek előre. De ehhez éveknek kellett eltelnie. És ezalatt lemaradtam sok otthoni eseményről. Ajándék, hogy 13 éve az éneklésből élhetek, még nagyobb, hogy ezért tudok hétköznaponként szinte mindig otthon lenni a családommal” – magyarázta, hozzátéve, hogy jelenleg nagyon jó a kapcsolata a gyerekeivel, sőt, a két legidősebb, Carla és Denisz a fellépéseire is mindig elkísérik, és Denisz mostanra az édesapja technikusa lett.

„Mondtam is nekik a legutóbbi siófoki nyaralásunkon, hogy úgy érzem, mára ők lettek a legjobb barátaim, velük érzem magam a legjobban. Nem szégyellem előttük a könnyeimet sem. Amióta apa vagyok, kimutatom előttük az érzéseimet. Úgy nőttem fel, hogy ezt tanultam meg az édesanyámtól. És apaként is az ő érzékenységét és érzelmességét viszem tovább.”

Oláh Gergő legújabb dalában arra törekedett, hogy összefoglalja az apaság lényegét, annak minden kihívásával és szépségével együtt, és a következő tanácsot fogalmazta meg minden édesapa számára:

„Életem legnagyobb kihívása, felelőssége és ajándéka, hogy az öt gyermek apukája lehetek. És szerintem ezt sok férfitársam érzi így a saját gyerekei iránt. Csak vannak, akiknek a szívét oda kellene jobban fordítani a gyerekeik irányába. És sajnos a gyerekek is eltávolodhatnak, ha nem vagyunk kellően jelen az életükben. Ez a fontos gondolat a Bibliában is megtalálható, ezt éneklem el a dalomban is.”



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet