A még csak 24 éves, nagyszerű hanggal megáldott Szabó Milánt sokáig foglalkoztatta az a gondolat, hogy véget vet életének. Az ok az volt, hogy nemrég a fiatal énekest húgyhólyagdaganattal műtötték meg, viszont még egyelőre nem tudni, hogy az rosszindulatú vagy sem, mivel a szövettani eredmények még nem érkeztek meg.
A várakozás miatt Milán eléggé mélyre süllyedt lelkileg. A Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy mennyire megviselte a betegsége. Hosszú hónapokig forgott a gondolata, hogy véget vet életének. Nem értette, hogy mit követett el 23 évesen, hogy ezzel kell szembesülnie, ezért mély depresszióba esett, csak annyit tudott, hogy ezt az egészet csak egyedül tudja megoldani.
Milán elmondása szerint édesanyjának köszönheti, hogy végül valamelyest sikerült talpra állnia. Sokat beszélgetett anyjával, aki biztatta, hogy ha ő 62 évesen megélt és túlélt sok nehézséget, akkor a fia is képes erre. Az édesanyja támogatása mellett Milánnak még egy daganatos kislány küzdelme is erőt adott. Amióta kiderült a betegsége, azóta már többen keresték meg, hogy miként segíthetnek rajta.
Amióta a fiú az életet választotta, szószerint igyekszik minden percet meg is élni: imád bulizni, többször beleveti magát az éjszakába, és az X-Faktor hozta népszerűséget is igyekszik kihasználni, hiszen több lányt is kiszemelt már, akiket igyekszik meghódítani. A szövettani laboreredmények várhatóan ezen a héten fognak megérkezni, ekkor derül ki, hogy mire számíthat Milán.
A pszichológusa szerint lelkileg mindenképp jót tesz, ha felszabadultan éli meg az életet, hiszen a betegségnek talán pszichés okai is lehetnek, így a pozitív hozzáállásnak gyógyító ereje is lehet.
Milán produkcióját ITT nézheted meg.