Erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség csütörtök este Damu Roland sorozatszínészt.
A Jóban Rosszban sorozat sztárját nemi erőszakért és bántalmazás miatt jelentette fel korábbi barátnője. A gyanúsított ügyvédei, Papp Gábor és Szigethy György, az MTI érdeklődésére elmondták: ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. Damu Roland részletes vallomásában „egyértelművé tette”, hogy ártatlan, továbbá poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát – mondták.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
A BRFK hivatalos tájékoztatása szerint a férfi 2010. november 17-én 20 óra körül felment az angyalföldi lakására a volt barátnőjével, majd ott feltehetően több alkalommal bántalmazta a sértettet, aki segítségért kiabált. Ezután a férfi fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte a sértettet, aki taxival hazament. Otthonról értesítette egy barátját, aki kihívta a mentőket. A 28 éves nőt a mentők kórházba szállították, hogy sérüléseit ellássák. A nő a kórházból értesítette a rendőrséget, és feljelentést tett a volt barátja ellen. Az ügyben a további eljárást a XIII. kerületi rendőrkapitányság folytatja le.
Forrás: civilhir.hu