Ozzy Osbourne közeli barátja szerint a sztár tudta, hogy hamarosan meghal a Black Sabbath utolsó koncertjének idején.
Ozzy Osbourne július 22-én hunyt el, 76 éves korában, miután hosszú ideig Parkinson-kórral és egyéb egészségügyi problémákkal küzdött. Halálának okaként szívmegállást és akut miokardiális infarktust állapítottak meg.
Az énekes mindössze néhány héttel azután hunyt el, hogy búcsúkoncertet adott a Black Sabbath-tal.
Bár ez volt az első alkalom, hogy a zenekar az elmúlt 20 évben újra együtt játszott, a koncertet Osbourne folyamatos egészségügyi problémái miatt egyben az utolsó fellépésükként is hirdették.
Egy hónappal később a show szervezője és a zenész barátja, Tom Morello úgy fogalmazott, „csoda” volt, hogy Osbourne „ilyen sokáig élt.” „Ozzy Osbourne hosszú ideig elég szélsőséges életmódot folytatott” – magyarázta egy rádióinterjúban.

Morello elmondta, hogy szerinte Osborne tudatában volt közelgő halálának, és „már egy ideje gyenge volt.” Bár a sztár halálát tragédiának nevezte, Morello szerint Osbourne mindig is búcsúként tekintett a koncertre, és mindent beleadott, hogy az igazán nagy élmény legyen.
„Az a tény, hogy élhetett, hogy játszhatott és érezhette azt a szeretetet, és hogy még egyszer előadhatta a Paranoidot, a Crazy Traint. Ha már menned kell – úgy értem, bárcsak Ozzy még 30 évig élhetett volna –, de ha már menned kell, tényleg úgy tűnt, hogy tudta.”
A búcsúkoncertről pedig így nyilatkozott: „Aznap millió dolog alakulhatott volna rosszul, és talán három rosszul is alakult. De ez egy szellemileg nagyszerű pillanat volt minden rock and roll rajongó számára. Ozzy és a Sabbath számomra, mint rajongónak és művésznek, a legfontosabbak.”
Ozzynak rendkívül fontos volt ez a koncert, és elhatározta, hogy mindent belead. „Ha Isten azt akarja, hogy fellépjek, akkor fellépek. Akármi történjék, ott leszek” – mondta a SiriusXM Ozzy Speaks című műsorában.
A koncert alatt Osbourne egy bőr trónon ült, amelynek tetején egy denevér volt, és egy ponton azt mondta a rajongóknak: „Olyan jó itt lenni a színpadon. El sem tudjátok képzelni.”
Mielőtt pedig elhagyta a színpadot, azt mondta: „Ez az utolsó dal. A támogatásotoknak köszönhetően csodálatos életet élhettünk… szívből köszönjük.”