KezdőlapBulvárKiderült, mi volt az egykori Baywatch-sztár váratlan halálának oka!

Kiderült, mi volt az egykori Baywatch-sztár váratlan halálának oka!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

61 éves korában, váratlanul elhunyt Pamela Bach, David Husselhoff volt felesége, a Baywatch-sorozat egykori szőke bombázója. A hivatalos információ három héttel azután érkezik, hogy az amerikai színésznőt március 5-én, a Los Angeles-i otthonához riasztott mentősök még a helyszínen halottnak nyilvánítottak.

A halotti bizonyítványból kiderült, Pamela öngyilkosságot követett el. A saját kezével húzta meg a ravaszt, ami halálos fejsérülést okozott nála – tudta meg a TMZ. Azóta a színésznőt elhamvasztották.

Pamela Bach, akit főként a Baywatch– és a Knight Rider-sorozatok tettek népszerűvé, 17 évig volt David Hasselhoff felesége, aki egyébként szintén szerepelt az említett sikersorozatokban. A 72 éves színész és a házasságukból született két felnőtt lánya, Taylor és Hayley azt nyilatkozta a TMZ-nek Pamela halálhírét követően, hogy „mélyen elszomorította” őket a veszteség.

Pamela Bach, David Hasselhoff
Fotó: Shutterstock

„Hálásak vagyunk a rengeteg szeretetért és a támogatásért, ami árad felénk ebben a nehéz időszakban, de szépen kérjük, engedjétek meg, hogy tartsuk magunkban a gyászunkat és navigáljunk át ezen a nehéz időszakon” – fogalmaztak a közleményben.

Nem sokkal később Taylor egy Instagram-bejegyzésben azt írta, „bármit megtenne a világon”, hogy újra megölelhesse néhai édesanyját.

„Örök angyalom, te vagy a legjobb barátom, a teljes szívem, a mindenem. Ígérem, hogy büszke leszel rám, és minden nap megünnepellek” – tette hozzá a posztban.



Hayley pedig azt vallotta, a szíve „összetört”, de „valahogy egésznek érzi magát” abban a tudatban, hogy néhai édesanyja mindig a „barátja, a szíve és az egész világa” lesz.

David Hasselhoff lányaival, Hayley Hasselhoff-al és Taylor-Ann Hasselhoff-al – Fotó: Shutterstock

„Ez a vágyakozás semmihez sem hasonlítható, amit valaha is ismertem, de tudnod kell, hogy minden formában szeretni foglak. Úgy döntök, hogy erős leszek érted, hogy büszke legyél rám” – szólt az édesanyjához Hayley, szintén a közösségi médiában.

Pamela Bach színészi karrierje az 1980-as években kezdődött. 1985-ben kapta meg a szerepet a Knight Riderben, ahol megismerkedett férjével, David Hasselhoffal, és négy évvel később összeházasodtak. A Baywatchban is közösen szerepelhettek, mint Kaye és Mitch. A házasságuk 2006-ban ért véget.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet